Sport, élet, egészség, család, munka, tech

FINISHER blog

A Mumus a fejedben van

2013. augusztus 19. - ironman

"az úszás mumus...nekem"

.. írja Bea, amikor beszélgettünk a Velencei Tóátúszásról. A kérdésre, hogy pontosan mitől fél, így hangzik a válasz:  "elsüllyedek, nem szilárd a talaj, nem kapok levegőt". Sokaknak ismerős lehet, ahogy nekem is. 

Ilyenkor nehéz okosat mondnai, tanácsokat adni, mert az apró dolgokban mind mások vagyunk. Anyumtól megtanultam a legjobb  megoldást. Amikor kissrác voltam, rengeteg kérdésem volt a világgal kapcsolatban, voltak köztük nehezen megálaszolhatóak is. Ilyenkor mindig egy példán keresztül magyarázott. Majd amikor nagyobb lettem, akkor már saját élethelyzetein keresztül próbált megértetni velem dolgokat. Hatásos volt. Ezért én is el szoktam ilyenkor mondani az én történetem az úszással kapcsolatban, amit már ismernek a rendszeres olvasók. De most itt is megosztom:

photo.jpg

2012-ben, amikor elkezdtem az úszást még Nándi nélkül, tisztán emlékszem a gondolataimra. Nagyon szerettem volna felkészülni az Ironman-re és sajnos ehhez meg kellett tanulnom úszni.Úgy tudtam leúszni 33 métert, hogy a fejem kint volt a vízből. De a nagyobb probléma az volt, hogy valamiért van egy olyan parám, hogy vízbefulladok. Talán régi filmekben látott fulladásos halál átérzése miatt. Pár hétig úgy gyakoroltam a Pesterzsébeti uszodában, hogy a szélső sávban, ahol az idősebb emberek úsznak, ott is a medence széle mellett közvetlenül. Tereltem a gondolataim, és sok vizet nyeltem, mert igyekeztem ellesni, hogyan kell víz alatt úszni. Nevetséges lehettem, így utólag visszagondolva.

A lényeg, hogy általában a vízben ritkán jutott eszembe a parám. Amikor mégis, az az volt, amikor először kellett felvennem a tenyérellenállást, lábbóját és lágbumit. Tehetetlennek éreztem magam, mintha megint nem tudnék úszni, és valamennyire igaz is volt, a körülményeket tekintve. Elképzeltem úszás közben, hogy ha felfordulok, mi lesz? Megfulladok, még kapaszkodni sem tudok ebben... Ilyenkor szorító érzés jött a mellkasomra, és felismertem, hogy ez az irány nem lesz jó. Ilyenkor mindig átváltok nyílt vízi úszásra gondolatban. Elképzelem, hogy a versenyen úszok, erős vagyok, és felveszem a versenyt a többiekkel. Ez mindig segített

Az vagy, amire gondolsz!

 

De be kell valljam, bármennyire is erős volt a félelmem, mindig csak a parton kerített hatalmába, amíg nem voltam a vízben, amikor még csak előttem állt a feladat. A vízben a legtöbb gondom azért volt, mert a csajokat néztem 5-ös vagy 7-es levegővételes edzések közben, és nem akartam lemaradni egy-egy kellemes látványról. 

P5030682.JPGA legkeményebb az volt, amikor a neoprén-t kellett használni. Orfűn volt az első alkalom, és olyan erős halálfélelmem volt, hogy már titkolni is alig bírtam a többiek előtt. Egyszer majdnem kijöttem, elindultam a part felé, de aztán, amikor leért a lábam, lenyugodtam. Előtte a szívem majd kiszakította a neoprént. Azt éreztem, hogy a ruha uralkodik, meg akar folytani, össze akar szorítani, hogy ne kapjak levegőt. Nem volt vicces. Ugyan ezt éreztem Apfellandban és a Balatonman-en is, és le is írtam a beszámolóimban. 

Két lehetőség van. Vagy hagyjuk, hogy ezek a félelmek ((mumusok), amik a fejünkben vannak) átvegyék a hatalmat a gondolkodásunk felett, és hagyjuk, hogy ezek irányítsák döntéseinket, vagy dacolunk vele, mert erősebb a szabadság érzetünk. Ugyanis a félelmek korlátok közé zárnak az én értelmezésemben. A korlátoknál semmit sem utálok jobban, ha lefognak pánikba esek, nem bírom elviselni (neoprénnel is ez volt a baj, ráadásul vízben...). Szabadnak születtem (politikamentes gondolkodásban értve).

Gondolataid tesznek azzá, aki vagy!

 

Megtanultam megszokni a neoprént, használni és nem félni tőle. Hasznomra fordítani, mert azért van, a neoprén nem ellenség ahogy a víz sem. Elkezdtem úgy gondolkozni, hogy minden értem van. A víz fenntart, ha jól használom. A neoprén fenntart, segíti a vízfekvést, és véd a hidegtől. Minden értem van, engem segít! Ez sem oldja meg a gondokat pikk-pakk, de segít elindulni. A Velencei tóátúszás előtti estén itthon is eszembe jutott a para. Aztán képletesen arconcsaptam magam: "Hülye, Ironman vagy! Mész, átúszod, élvezed és strandolsz a többiekkel" - így is lett. Odamentem, leúsztam, élveztem nagyon, és estig strandoltam a többiekkel. 

Ezt a bejegyzést azért írtam meg, mert egyre több embertől hallom, hogy mumus neki az úszás, nem tud úszni stb.. és emiatt nem is gondolkodik triatlonban, pedig megcsillan a szeme a gondolatra. Ezt már felismerem :)

Ne gondoljátok, hogy nem gondoltam soha arra, hogy abba hagyom. Legyen az egy edzés vagy verseny. Volt. De a különbség köztem, és azok között, akik még csak álmodoznak, hogy én megtettem. Belevágtam, nem hagytam abba. Kropkó Péter könyvének címe: "Megtettem, mert elhittem

2013_0014_02_0303_13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://finisher.blog.hu/api/trackback/id/tr925466703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.