Sport, élet, egészség, család, munka, tech

FINISHER blog

FINISHER blog

Nagyatád IRONMAN

2016. június 06. - ironman

img_1520.JPG

Nagyatád - 2013

Beneveztem Nagyatádra! Nem tudom mikor és hol, de letértem az eredeti utamról. Megváltoztak a céljaim is, de már nem tudom, miért. Eredetileg csakis a hosszú távú triatlon érdekelt, és sokáig ellenkeztem is, amikor rövidebb versenyekre kellett felkészülnöm.  Végül elfogadtam, hogy ezek szükségesek. Rutint kell építeni, szokni kell a verseny szagát. 

Ráadásul ott van az, hogy életem eddigi első és egyetlen ironman távú versenyét csalódásként éltem meg, mert nem úgy sikerült, ahogy terveztem, és emiatt sosem indultam többé. Egészen mostanáig, és két év kihagyással, most újra beneveztem. Nem túl okosan csinálom ezt sem, de sebaj.

Tavaly augusztusban, a budapesti IM-en úsztam utoljára, és utána múlt héten. Ma a 2. edzésen csináltam egy 800m-es felmérőt, ami 16:24 lett. Nálam ez annyira nem szörnyű, csak 1:10-el lassabb, mint az eddig mert (2013-ban) legjobb 800-am. most heti 3 úszás van tervben. 

Hangulatba kell jönnöm, ezért neveztem a Tour de Gyömrő-re is. Andris barátommal bejártuk tegnap a pályát. Előjöttek a 2012-es emlékek, és a bukás emléke is, amikor 51-el gurultunk.. de majd csak túlélem ezt is. A pálya nem jó, vagyis több helyen zavaróan hepe-hupás, és vannak komolyabb kátyúk is. Figyelni kell, és a dombos részeken le akarnak fognak majd szakítani. De kit érdekel... csak napozni megyek. Nincs mibe kapaszkodnom, nem edzem mostanában eleget, de a verseny hangulata és a km jót fog tenni. 

Izgulok is. Az év eleji két terepfutást leszámítva nem versenyeztem idén, triatlon egyáltalán nem volt. Pedig mennyire hiányzik. Igaz, a verseny hetében mindig le akarom mondani, és stresszelek meg kiabálok mindenkivel, de akkor is kell nekem. Úgy néz ki, hogy megyek Dunaújvárosba is egy 70.3-as versenyre is. Félek, hogy tudom-e kezelni majd, hogy jó eséllyel rosszabbat úszom és tekerek, és talán futok... szóval, hogy mindenben rosszabbat teljesítek, mint eddig.

Akkor minek megyek? Mert ezt is át akarom érni, ebben a helyzetben is meg akarok erősödni. Volt már feladás, bukás, legyen meg minden! És mert Józsi ajánlotta, és valóban jó versenynek látszik. Ezért, jelenlétemmel emelem a hangulatot, remélhetőleg.

Talán mostmár sikerül felvennek újra a fonalat, rendezni ami rendezetlen, folytatni, amit elkezdtem, és élvezni, amit mindig is akartam. Ironman, Nagyatád, készülök Rád. Nem számít az idő, nem számít, csak érjek végig. Hiszen nincs tökéletes felkészülés, nincs olyan, hogy minden tervszerű. Sosem lesz olyan alkalom, hogy elégedett leszek a körülményekkel csakis akkor, ha megváltozik a gondolkodásom az ideálisról. Ideális pl.: hogy élek és készülök a második Ironman teljesítésemre. 

Leltár

  1. futócipőben 1900km... cserés.. 40e, de(!) 42,2km még belefér ;)
  2. lassan egy éve nincs első váltóm. Nem is kell.. vagy 35e
  3. úszósapka és szemüveg (és 15 alkalmas bérlet) van
  4. lendület, akarat és elhatározás: pipa
  5. helyszín: tökéletesebb nem is lehetne, mert most 2 hónapra vidékre költöztem

 

A bejegyzés trackback címe:

https://finisher.blog.hu/api/trackback/id/tr528785142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2016.06.09. 11:09:23

na én ilyet biztosan nem tennék :)
kemény vagy, hajrá! csak nehogy csalódás legyen a vége!

én 2012-ben csináltam eddig egyetlen ironman-emet, de nem hiányzik még most sem az a kurvasok edzés, ami annak a teljesítéséhez kell. majd egyszer...talán...

ironman · http://finisher.blog.hu/ 2016.06.09. 11:26:30

@snatch_: csak akarok kemény lenni :)
Az első is csalódás volt, és most sem könnyítettem meg a dolgom. Félek is, és nincs racionális magyarázat arra, amit csinálok. Csupán érzelmi oka van :)
süti beállítások módosítása