Sport, élet, egészség, család, munka, tech

FINISHER blog

Csúnyán hal a magyar, de van kiút

2017. január 03. - Budácsik Attila

Évről évre nézen az utcán, a tévében, az uszodában, egyszóval mindenhol a sok túlsúlyos embert, és az az érzésem, hogy a számuk egyre csak nő. Emellé társul, hogy még mindig menő cigizni a tinédzserek körében, és belőlük lesz néhány felnőttkori láncdohányos. Nem beszélve arról, hogy egyre magasabb szintre viszik a fiatalok/egyetemisták az önpusztítást.

no_stress.png

Én is jártam diszkóba, én is berúgtam, mint a segg néha, sőt, kipróbáltam a cigit is, és azt mondom, hogy tetszik vagy sem, ez része a fiatalokornak, mert lázadtunk. De kinőttem, és ez a fontos. Valamint az, hogy kiskorom óta része a mozgás is az életemnek, és az a célom, hogy valahogy minél több ember szemét felnyissam, még időben.

Nagyon könnyű azt gondolni, hogy minden csak mással történik meg, és a legrosszabb, hogy akkor cselekszünk, amikor már késő, vagy majdnem késő. Komoly traumákat megélt emberek fognak életmódváltásba, de miért kell ezt megvárni? Lehetne hamarabb is, tanulva mások életéből, vagy éppen az elrettentő statisztikákból.

Az egyik rokonom rákban halt meg, és nagyon megérintett, a rák eme közelsége. Apum agyvérzésben huny el, és azóta is félek, hogy engem is ezek visznek majd el. Ezek a dolgok is motiválnak, hogy éljek jobban. És ezek csak a nagyon közeli példák. Látni kell, hogy megbosszulja magát minden meggondolatlan cselekedet, nem vagyunk sebezhetetlenek, bármennyire is jó ezt hinni.

A napokban olvastam egy nagyon erős statisztikát a napi.hu-n. Engem ledöbbentett. Szeretném kiemelni a lényeget nektek. 2000-ben a nők 57 százalékánál, a férfiak 45 százalékánál keringési betegségre volt visszavezethető a halál oka.

A daganatos betegségek miatti halálozás is elég magas. A nőknél 23%, a férfiaknál 27%. 

Tízezer lakosra számítva..

  • 50%-kal nőtt a magas-vérnyomástól szenvedő felnőtt nők, 60%-kal a férfiak száma.
  • 70%-kal több lett a szívbeteg nő, több mint 60%-kal a szívbeteg férfiak száma.
  • Mind a daganatos nők, mind a daganatos férfiak száma 90%-kal nőtt.

komoly kockázati tényező a túlsúly, a stressz és a mozgásszegény életmód

A lényeg, hogy gőzerővel tör előre a daganatos betegség, a keréngési rendellenesség, a magas vérnyomás és cukor. Nem vagyok orvos, de mindenki tudja, hogy komoly kockázati tényező a túlsúly, a stressz és a mozgásszegény életmód. Emellé jön még a nem megfelelő táplálkozás. Ne nagy dologra gondoljatok, csak kevesebb meki, chips, kóla, cukor, pizza, szóval gyorskaja és cukor.

Nem csak azért sportolok, mert sokat ülök a munkám miatt, és mert szeretek mozogni, és kikapcsol a testmozgás. És nem is csak a pozitív visszacsatolás miatt. Tudatosság is van már benne. Félek a csúnya haláltól, és tetszik vagy sem, elég jó esélyünk van rá, ha csak várunk, és nem teszünk semmit magunkért. Még nincs családom, de nagyon szeretnék, és ha lesz, szeretném látni felnőni a gyerekem, játszani vele, sportolni vele, és jó példát mutatni. 

Ti se várjatok semmire. Ha észreveszitek a jeleket, cselekedjetek azonnal. Ne várjatok, amíg 5 kg pluszból 10, vagy 20 lesz. Ha tudod, érzed, hogy nem eszel megfelelően, de lusta vagy változtatni, akkor kezd kicsiben. Tedd rendbe előbb a reggelit, utána a vacsorát. Csak sorban, lassan. Nem kell gyorsan sokat változtatni, mert ezek általában kudarcba fulladnak. Csak türelem, és ésszerűség.

lelki-beke-idezet.jpg

A legnehezebb a stressz kérdése. Én is szenvedek ettől, és néha nagyon meg is visel. Meg kell tanulnunk türelmesebbnek lenni, és jobban elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak. Szeress, alkoss, adj, élj jól, halj békében. A változás bennünk van, ha mi változunk, megváltozik a világ is körülöttünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://finisher.blog.hu/api/trackback/id/tr8512093331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rehlaci · Http://Futoikrek.blog.hu 2017.01.03. 15:41:06

Remek írás, minden gondolatoddal egyetértek! Sokszor az orvosokkal van a baj, mert mindenre gyógyszert írnak, ahelyett hogy a valódi okokat keresnék..

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.03. 15:49:38

@Rehlaci: Köszi, és igazad van. Nem vagyok az orvosok elleni összeesküvés hírnöke, de kétségtelen, hogy ebben sok pénz van.

De van jó tapasztalatom is, amikor az urológus gyógyteát írt fel :) Van remény :)

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2017.01.03. 15:59:21

az is baj, hogy a blogodat kb. csak amatőr sportolók olvassák, nem pedig azok, akikhez szól ez a poszt, akiknek címezni lehetne.

ezek, amiket írsz nem új dolgok, ezt szerintem minden értelmes, normális felnőtt tudja, az is, aki nem sportol és szenved ebben-abban, de mégis jelen van, mégis létezik a probléma és mégis hullanak az emberek.

én régóta nem próbálok senkinek sem arról papolni, hogy miért jó a sport bármilyen formája, én ehelyett azzal próbálok motiválni másokat, hogy ha kérdeznek, akkor válaszolok, beszélek arról, hogy mit, hogyan, miként sportolok, valamint magával a sportolás tényével. Ez utóbbit aki ismer, az látja, aki nem ismert előtte, de megismer, az hamar észreveszi és látja, hogy mit csinálok. aztán egyszer hátha rákap...
már van olyan volt kollégám, aki mikor kollégák lettünk nem sportolt, azóta elkezdett futni, tavaly pedig több félmaratonon és egy maratonon is együtt álltunk be a rajtzónába...

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.03. 16:32:37

@snatch_: majdnem :) Törekszem arra, hogy minél többen olvassák, és ebbe egyre több energiát fektetek. Vannak bejegyzések, amiket több ezren érnek el, például, amikor az Index2 kiemeli.

A statisztika az új, a következtetés nem, de nem is ez volt a célom. Csak egy újabb írás, nekem még ilyen nem volt, és foglalkoztat a téma, nagyon. Ha 1 emberre lesz hatással, az is eredmény. Voltak, akik a blogom hatására kezdtek triatlonozni.

Egyébként az, hogy ennyire szörnyűek a statisztikák, nem mindenki számára világosak, engem is megdöbbentett, hogy ilyen rossz a helyzet.

Megértem, amit írsz, de néha nem tudom magamban tartani ezeket, akkor sem, ha süket fülekre talál. A motiváció sok oldalú, én is ugyan így tapasztalom, hogy a kollégáim elkezdtek futni körülöttem. Sokakat motivál az életmódom a sportra csak azzal, hogy látnak. Pont ezért kezdtem el anno blogolni, mert láttatni szeretném magam, hogy aki erre fogékony, kapja meg azt a pluszt. Aki meg nem, úgyis tovább kattint, vagy ide sem jön. Csinálom, amit Te is, de én még nem adtam fel, hogy próbálok papolni. A blog rólam szól, az én gondolataimat tartlmazza. Ez nem egy online egészség portál, ahol ez a századik felesleges cikk. Persze igyekszem hasznos tartalmat adni, és bízom benne, hogy néha Te is találsz majd :)

ff48bp 2017.01.04. 06:15:22

Talán pont az Indexen jelent meg nemrég egy kutatási eredmény, ami szerint sajnos nagyobb részben genetikailag meghatározott a halálunk. Persze segíthetünk a sporttal, étkezessel a határainkat kitolni, de a génjeinket nem cserélhetjük le, csak nyerhetünk egy kis idôt.

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.04. 06:44:58

@ff48bp: nem olvastam, de utána nézek ennek, köszi!

aranea 2017.01.04. 07:51:41

Csak egy kérdés: mivel aki él, az meg is hal egyszer elkerülhetetlenül, milyen halálokok szerinti megoszlást tartanátok jónak...?

R2D2 & C3PO 2017.01.04. 09:05:12

Szerintem a statisztika maga megváltozott. Már nem végelgyengülésben halnak meg a 90-t elérők sem, hanem keringési betegségben.
Ezek a számok leginkább azt mutatják, hogy az eü ellátás baromi sokat fejlődött: mind a korai diagnosztika, mind az átfogóság, mind a hatékonyság tekintetében! Ma 20-30 évet eléldegél egy II. típusú cukorbeteg, nem is kell szúrnia magát: csak napi néhány tabletta.
Ettől független abban igazad van, hogy baromi kényelmes a többség. Gyaloglok a munkahelyre, az ismerősök azt hiszik, h pazarlom az időmet és hülye vagyok, mert nincs jogsim. De ezzel meg tudom akadályozni, hogy az az évi +5-10 kilócska felugorjon. Nekik ez nem is szempont!

R2D2 & C3PO 2017.01.04. 09:09:37

Apropos. Melyik van előbb: az elhízás vagy a betegség? Az elhízás csak tünet, szerintem. Havi 10-20 kiló máshogy nem ugrik fel...
(De ezt sem fogadják el a zemberek.)

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.04. 09:22:58

@R2D2 & C3PO: 90 évet megélni már önmagában nagyon jó lenne. Ha mindezt úgy tehetném, hogy közben viszonylag egészségesen, és fájdalommentesen, az már tényleg valami. A gyaloglással jót teszel. Én ugyan bringázom munkáka, de van, hogy gyalog megyek, csak mert.. nincs is ogazi oka, azt kivánom. Mindenki (szinte) az időt és a pénzt hajszolja, ezért tartják időpazarlásnak. Addig se keresel pénzt. Gondolom én..

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.04. 09:26:18

@R2D2 & C3PO: gondolom, a gyors elhízás egy betegség tünete. Ismerek olyat, aki gyorsan hízott meg, és már járt orvosnál, és tudja, hogy mi az oka, és rajta van. Ismerek olyat, ami hagyta, hogy elhízzon, de már nagyon utálja magát emiatt, és megszenvedi, de le akar fogyni. Ismerek olyat, aki meghízott szép lassan, lusta tenni ellene és még utálja is magát. És végül olyat is, akinek jó úgy, ahogy van. Végülis mindenkinek maga kell eldöntenie, hogyan érzi jól magát, és hogyan szeretne élni idősen.

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.04. 09:28:20

@aranea: Aki él, meghal, ez igaz. Nincs konkrét ideális statisztika a fejemben. Inkább azt gondolom, hogy jobb minél idősebb kort megélni, jobb minél egészségesebben és fájdalommentesen az utolsó 20 évet élni, és jobb meghalni szépen, csendben, akár álmomban.

Csipyke 2017.01.04. 09:31:16

@Budácsik Attila: dehogy lenne jó... pontosabban de, ha tudnám, hogy maradna némi agyam, pár fogam és nem hagynának cserben a záróixmaim. Demensen, pelenkában inkább az ötvenig se jussak.

Budácsik Attila · http://finisher.blog.hu 2017.01.04. 09:47:22

@Csipyke: pont ez a cél :) Úgy akarok megöregedni, hogy élvezzem. Nem beszarni akarok éveken át.

50-ig? Kőkemény triatlonosok vannak 60 felett is. Én bízom benne, hogy nekem is sikerül.