11:22:22
Nagyon boldog vagyok, hogy megírhatom ezt a bejegyzést. Ez azt jelenti, hogy elindultam a versenyen. Nem volt ez olyan triviális sajnos. Tavalyi IM feladás majd egy bukás után nem igazán voltam lelkes, hogy versenyezzek. Valahol akartam, ezért regisztráltam pár helyre, de sehova se mentem el. Az eXtremeMan-re is csak a rajt előtt pontosan 2 hónappal utaltam el a nevezési díjat, és ezzel véglegesítettem a részvételem.
Sok triatlonista/kerékpáros edz kemény súlyokkal, pumpálják a vasat, pakoljak a tárcsákat, isszák a fehérjét, hogy ezzel is több hasznos izomra tegyenek szert. Hasznos, amíg nem súlyfelesleg, viszont jobban megy a pedál taposása. Tudjuk, hogy állóképességi sportolóknak a túl sok izom is súlyfeleslegnek számít.
Se Palóc triatlon se más mozgás nem volt a hétvégén. Péntek reggel megint beállt a nyakam, és még most is nagyon kellemetlen. 5. napja nem edzek, de inkább most történjen ez, mint Nagyatád előtt.
Izgulok. Alapvetően elégedett vagyok az edzésem mennyiségével és minőségével, amit a regisztráció óta (1 hónap) végzek. Ha mégis kritikus akarok lenni magammal, akkor a következőket mondanám:
A napokban kaptam kolcson egy konyvet, Lance Armstrong irta: Bicikli eletre halalra. Nagyon szeretem Lance-t a kitartasa, akarata es kuzdoszelleme miatt. Elkepeszto a nyerni akarasa, amit gyerekkora ota tanusit, es ami tevutra vitte elete soran. Igy vagy ugy, nagy sok orszagban, nagyon sok ember kezdett el miatt biciklizni, es sokak peldakepe lett. Mik a siker alapjai tehat?!
Nagyatád - 2013
Beneveztem Nagyatádra! Nem tudom mikor és hol, de letértem az eredeti utamról. Megváltoztak a céljaim is, de már nem tudom, miért. Eredetileg csakis a hosszú távú triatlon érdekelt, és sokáig ellenkeztem is, amikor rövidebb versenyekre kellett felkészülnöm. Végül elfogadtam, hogy ezek szükségesek. Rutint kell építeni, szokni kell a verseny szagát.
Elképesztően jó érzés lefutni ezt a versenyt. Több okból is. Először is, már önmagában hatalmas elégedettséggel és büszkeséggel tölt el, hogy ekkora távon (49km) magabiztosan indultam, és ugyan így futottam végig. Kontrolláltan, uraltam a jelent, éreztem a jövőt, fogtam a talajt, szerettem a többieket, élveztem.
Aztán azért is örülök, mert megijesztett egy fájás az elmúlt hetekben, ami miatt 2 hétig csak edzegettem. 40km-t futottam összesen ezalatt, 5-8km-es blokkokban. Majd elmentem egy Sándorhoz, és nem csak lelkileg, de fizikailag is jobban lettem másnapra, hála neki és a tanácsainak! Fel is hívtam miután befutottam, és megbeszéltük, hogy ez most nagyon jó dolog és örülök, hogy rábeszélt, hogy fussak. Itt megjegyezném, hogy az is baj, hogy csak akkor megyünk masszőrhöz (sokan), amikor már baj van, pedig havi egyszer tanácsos lenne. Nagyon sokat tud segíteni, főleg a megelőzésben.
Nagyon fontos verseny számomra a VTM, mert tavaly itt indultam először terepfutó versenyen. Akkor jól sikerült, bár emlékszem, hogy fájt sokszor, de a 16. helyezés álomszerű volt. Idén az ultra távra neveztem, mivel még tavaly kipróbáltam magam 54km-en is (UTH), és életem egyik legjobb érzésű versenye lett. Már akkor kitaláltam, hogy a hosszútávot is akarom. Olyan érzés volt, mint amikor először voltam Nagyatádon és a célban eldöntöttem, hogy egyedül is át akarom élni.
Erre az évre ugyan nem tervezek triatlon vagy kerékpáros versenyen részt venni, de a kerékpár sport annyira a szívemhez nőtt, hogy nem kell cél vagy verseny azért, hogy felüljek rá. Egyszerűen csak jön az inger, és akkor leteszem a Csepelt, rendbe teszem, átnézem a Giant-ot, és azzal megyek dolgozni..
Több input is ért ebben a témában az elmúlt héten. Először is. Olvastam Németh Csaba terepfutóról, aki csak úgy megjegyezte az egyik képe alatt, hogy "Az akkori időm (1986),a tavalyi Spar-on a 40. helyre lett volna elég. Akkor ez csak a 132. helyig repített. Más világ volt az..". Ideje 2:58:47 volt, maratont futott (42,2km) és 2015-ben írta.
Utána szóba került (talán ennek kapcsán hoztam szóba), hogy a mostani (Z) generáció állóképesége, - hogy a kollégámat idézzem - "béka feneke alatt van". Kollégám 12-szeres ironman, foglalkozik gyerekekkel is, látja, tapasztalja, hogy nem ugyan olyanok, mint ők/mi voltunk.
Végül, ma osztották meg a terepfutas.hu Facebook oldalán ezt a videót, "Gyenge a magyar gyerekek állóképessége?" címmel. Igen, minden jel szerint.
Viszonylag rövid idő alatt be lehet kerülni a magyar triatlon "krémjébe", ez tény. Ezt nem úgy kell érteni, hogy nem kell komoly edzésmunkát belefektetni, de gyorsan ott lehetsz az első harmadba, 1-3 év.
Igaz ez a nemzetközi versenyre is. A tavalyi Budapest Ironman 70.3-on három évnyi triatlonos múlttal, és nem túl következetes munkával (némi fegyelmezettség rám férne) lettem a 321. Jó sok... de 1110 férfi volt legalább 50 országból! Így már annyira nem rossz, bőven az első harmada. Életem első Iron távú versenyén pedig 561-ből a 200. lettem úgy, hogy 40-50 perccel rosszabbat futottam, mert begörcsöltem és benyulladt a talpam, úszni pedig alig egy éve tanultam meg.
Kropkó Péter is tett hasonló utalásokat a legújabb Hawaii felkészüléséről szóló cikkében.
"A mai időfutam gépekben túlságosan hisznek az emberek. Vajon Axel Koenders 1988-as rothi IRONMAN-en elért 4:31:11-es ideje, vagy a még mindig minden idők harmadik legjobb idejét (akkor a legjobbat) megfutó Thomas Hellriegel 4:24:50-es tekerése mennyiben múlt a kerékpárjukon? Én azt hiszem, elsősorban ők tudtak, nem a biciklijük."
1988! Ahogy nézem, itthon is 4:30-nál rosszabb időkkel nyernek Nagyatádon több mint 20 év elteltével is. Mire jó tehát a technikai fejlődés? Mit is kapunk a pénzünkért? Amellett, hogy megfelel a mai igényeknek, tehát szépek és könnyűek, és mérhetetlenül drágák (a csúcs kerékpárok hamar elérik a 2 millió forintot).
Kropkó Péter 12 órával ezelőtt (amikor e cikket írtam) publikált cikkében arról mesél, hogy mi hozta meg az áttörést a közel 2:50-es maraton után. Ja igen, ezt 3,8km úszás és 180km kerékpár után persze, mert még mindig az Ironman-ről beszélek. Szóval a lapos talpú cípő már 2:40 alatti maratont hozott Kropkó Péternek. Nagyatádon az elmúlt 3 év győztes maraton idejei mind elmaradnak Kropkó Péter 2:40-es idejétől minimum 11 perccel!
A kép illusztráció!
Belegondolok abba, hogy mennyi pénzt kérnek el a cipőgyártók azért, hogy új technológiákkal kedveskedjenek nekünk, de mit ad ez a technológia? Talán lassít minket és ez magyarázza az időket?! Vagy nincs hatással, viszont lustábbak vagyunk?! Vagy gyorsít ugyan, de extrém ütemben lustulunk?!
Eltértem a tárgytól kicsit. Visszakanyarodva, megfigyelhető, hogy 1986-ban 136-an futottak 3 óra alatti maratont, míg 2014-ben csak 47-en. A jó hír, hogy az oktatásban úgy tűnik foglalkoznak a kérdéssel, rendszeresen elvégeztetik a gyerekekkel a felmérőket, és nem tűnnek el az adatok sem. Kár, hogy nem publikusak. Miért nem, ha igen, hol elérhetőek?
Nem tudom. Az én szemszögemből : gyerekkoromban semmi sem tudott igazán lekötni minket, csak a sport, a mozgás a csínytevés. Bármilyen sport megjelent a faluban, belefogtam (foci, kick box, taekwon-do, testépítés, ping-pong..). Úgy él az emlékeimben, hogy bármi jöhetett volna, ki voltunk éhezve, a testnevelés órákat pedig imádtuk, mert feltöltöttek minket egy matek és egy történelem óra között.
Így kötöttük le az energiáinkat. A Z-generáció, a technológiai bummal együtt nő fel. Nekik természetes, hogy tableten játszanak (jó esetben tanulnak is), hogy általános iskolában már van telefonjuk, van otthon számítógép.. Őket már ez köti le. Nincs igényük a mozgásra, számukra a sport nem ad elég ingert és sikerélményt.
Hogyan fog kinézni a jövő embere? Akik ma gyerekek, és internetezéssel töltik az idejük java részét, jó eséllyel tovább fokozzák az elhízott emberek számát, és azon betegségeket, amik az elhízásból következnek. Az IT iparnak jó, hogy fogékony emberek cseperednek (nagy az emberi erőforrás hiány), de valahogy több figyelmet kellene fordítani emellett a mozgásra is, mert értelmi fejlettségünk ellenére még mindig fizikai testben élünk. És ímg nem tudjuk átültetni a tudatunk robotokba, addig bizony ennek a testnek az állapota kihat majd az elménkre, a koncentrációra és a hangulatunkra is, motivációnkra és az életünk hosszára is. Vigyázni kellene rá.
Én például a barátnőmnek ajándékoztam az okostelefonom pár hete. Pont azért tettem, mert észrevettem, hogy túl sok időt töltök el reggel, este, ha éppen van egy szabad percem. Erről a másik blogomban írtam is egy cikket, akit érdekel, kattintson ide :)
