Reggel 8:15-re érkeztünk a párommal a "szomszéd utcából", "VIP" parkolóhely mellett további előnye a korán érkezésnek a terepszemle, hangolódás, megnyugvás és figyelés. Ezt mind-mind szeretem csinálni. Sorba sem kellett állni, szinte azonnal kaptam a csomagom, és 1500 plusz forintért megvettem a pólót is, mert tetszik, és abban megyek holnap dolgozni. De nyugtalanított valami. A térképről nem tudtam leolvasni, hogy merre fogunk indulni?! Ez elég komoly probléma lett, amiben senki sem tudott segíteni az ottlévők közül, csak egy tavalyi induló, akinek most itt is köszönöm :) 

Annyira nem estem kétségbe, hiszen 2 hete már, hogy hozzájutottam az új órámhoz, egy Suunto Ambit3 Run Lime, amit imádok azóta is. Erre pedig feltöltöttem az útvonalat, és tökéletesen navigált, de (!) még erre sem volt szükség, de megint előreszaladtam :)

Rajt

10:30-kor rajtoltunk mi, a 21km távosok (kékek). Reggel sikerült a súlycsökkentés (kétszer), ami nagy áldás, sporik tudják, és még a verseny előtti 3-4. percben kiswc-re is el tudtam menni. Így már teljes (bél-és hólyag)komfortban állhattam a rajthoz. Volt még egy percem. Addig elindítottam az órát, s az izgalomtól teljesen megfeledkeztem a gyomorfájásomról is. Aztán valahogy futni kezdtünk, nem emlészem pontosan a rajtra. Szokásomhoz híven, szerényen a középmezőnyből próbáltam felmérni a terepet, nyugodt pulzussal kezdeni, hogy utána megtaláljam a helyem. Na ez most nem sikerült, és ahogy egyre tapasztaltabb leszek, egyre kevésbé vagyok óvatos a rajtnál is. Jobban ismerem magam. 

Hogy ez mennyire így volt? Hála az új órámnak, levezethetem röviden. Már a 9. percben elértem a VO2 maxot, és 32. percen elértem a verseny alatti maximális oxigányhiányos állapotom (391ml/kg) felét. Sok a tanulnivalóm még, de gyanús, hogy ezt kitolhattam volna, s talán köze van ahhoz, hogy a 3 nagyobb emelkedők sorra lassabban mentek. Lássuk részletesebben:

Az első 106 m emelkedés, 1200m. Átlagok:
pulzus 187, pace: 6'48,  légzés: 43, VO2: 50 ml/kg/min, R-R: 321 ms.

Második 86 m emelkedés, 1140m (ez lazább jóval, mint a másik kettő). Átlagok:
pulzus 184, pace: 6'40,  légzés: 41, VO2: 48ml/kg/min, R-R: 325 ms.

Harmadik 134m emelkedés,1530m. Átlagok:
pulzus 179, pace: 8'02,  légzés: 39, VO2:  45 ml/kg/min, R-R: 335 ms.

Ezeket az adatokat főleg magamnak jegyzem fel, mert a tanulási folyamatban nagyon hasznos lesz. Most csak annyi következtetést tudok levonni, amit enélkül is éreztem, bár bizonytalanul, hogy most gyorsan kezdtem. De nem bánom. Minden adat jó adat, és mindenből tanulok. A rajt utáni 3-4km valóban erős volt, mert akkor jöttem fel, és hoztam be azokat az embereket, akik véleményem szerint olyan tempóval futnak, amire szükségem van, vagyis kihasználtam őket.

Velük futottam a 15. km-ig. Egy narancs pólós srác ment legelöl sokat. Nagyon szépen, egyenletesen futott, nálam sokkal tapasztaltabbnak látszott. Amikor mi belesétáltunk, Ő akkor is kocogott. Más kérdés, hogy ez mégsem jött be, mert a cél előtti 5km-en elfutottunk mellette, és perceket kaphatott. 2-őt biztos, mert akkor ért be utánam a következő. Valahol mégis elszámolhatta magát. A másik srác szegedi futó, Ironman, és jó fej volt, túl jó, sajnos kicsit elbeszélgettünk egy darabon. Tudom is mikor, a 3. nagy emelkedő végén, kb 13km-nél. Ott beszéltük meg, hogy behozzuk a naracsszínű pólós srácot, mivel elbeszéltük az időt, és elhúzott kb 200 méterre.

Utolsó 6km

Itt volt egy komoly tempóváltás, legalábbis így éltem meg belül. Nagyon nehéz volt a lefeléken tartani a tempót, de úgy voltam vele, hogy ha lemaradok, az már fájjon. Fájt is, de a gyomrom, és azzal nem packázhattam. Kísérletezgettem a futóstílusokkal, hogy ne maradjak le, de a legkevésbé fájdalmasan a gyors és pici léptékellel pörögve tudtam menni. Így is lemaradtam, de behoztam. Az utolsó emelkedőn volt a tempóváltás, itt 4:20-5:00 között csapattuk, nem számított semmi, csak az esés állíthatott volna meg. Segített az is, hogy beértük a zöldeket (rövidtávosok), és az előzés ad egy plusz endorfint adrenalint. Itt kikészültem, ez volt a második komolyabb taktikai hiba, mert így különösen megszenvedtem, és nem tudtam rendesen megfutni a legutolsó emelkedőt, és nem sikerült behoznom, akit még akartam :) 

Férfi abszolút 6. hely, 106 h recovery time, maximális oxigénadósság (EPOC) 391ml/kg. Így zártam a versenyt. A gyomrom még fáj, de kifogásként nehéz felhozni. Nem tudom, hogy mennyivel tudtam volna jobbat futni komfortos gyomorral, hiszen az átlagpulzusom így is 181 lett. 

Szervezés

Nem vagyok a túligényes típus, de ha valami jó, akkor értékelem. Büszke vagyok, amikor ilyen jól szervezett versenyen futhatok. Nekem tényleg csak annyi kell, hogy legyen ratjszám, célkapu és chip-es időmérés. Rajtszám volt, ráadásul külalakra nagyon tetszik, és az anyaga is. Apró örömök is összeadódnak. Volt célkapu :) és chip-es mérés is (sportident). Bár ezt a dugókát nem szeretem, de elfogadtam, hogy a terepfutáson ez a divat. Megszoktam már a triatlonban használt chip-et a bokán. A frissítés mindig jó ha van, nekem víz is elég lenne kekszszel, de itt volt igazi terülj-terülj asztalkám is. Annyira sokminden volt, hogy csak azt tudtam felfogni, amivel kínáltak, pedig sokkal több minden volt. Ettem ropit és banánt és iso-t kértem mindig. semmi többet sem kívánhatnék. Jól esett a célban az a kis plusz figyelem öcsitól (ha jól tudom), hogy honnan jöttem, hallottam a nevem, és kiemelte, hogy UTH finisher vagyok, amire igen, büszke vagyok, nem véletlenül hordom a pólót :) Köszönöm!

Pálya

Érezhetően a helyiek már számítottak a sok sárra, zengett a Facebook ettől. Azért bevallott örömömre a pálya jól futható volt. Volt néhány rész, ahol olyan sár volt, hogy nem lehetett kikerülni, de benne is jól el lehetett futni, egyszer sem csúsztam el. Igaz, néhol bokáig süllyedt a lában egy rosszul megválasztot sárpuklin, de no problemo, ez csak hozzátett az élményhez. Három darab fő, kb 100-130m szintes emelkedő volt, amikre érdemes gyúrni, mert ha jól megtoljuk, akkor a verseny többi szakasza már meglesz. De ezeken el lehet buki, ha elszámoljuk, mert becsapósan hosszú volt az egyik érzésre :) Szóval kellő alázattal, de keményen meg kell tolni jövőre. 

Jövőre ennél sokkal jobbat szeretnék futni. Idén főleg az állóképességemen fogok dolgozni, hiszen a cél az UTH 115km-es távja, ezért sem vagyok gyors, és ezért sem foglalkozom különösebben gyorsasági edzésekkel. Elsősorban sérülésmentesen igyekszem futni minél többet hetente. Minél több km-t, és minél több futóalkalom. A heti 5-öt tartom ideálisnak számomra most. 

Párommal délután elsétáltunk a tóhoz, beszélgettünk, kifújtam magam, ittam egy finom kv-t és egy sört. Megint az a határozott érzésem, hogy nem fáradtam el úgy igazán, de talán ehhez nem is elég 21km, vagy egyszerűen még mindig nem tudom magam kifutni. Mostmár sokkal több adat áll majd a rendelkezésemre, amikről sokat kell tanulnom, addig is gyűlnek, hasonlíthatóak.