Erre az évre ugyan nem tervezek triatlon vagy kerékpáros versenyen részt venni, de a kerékpár sport annyira a szívemhez nőtt, hogy nem kell cél vagy verseny azért, hogy felüljek rá. Egyszerűen csak jön az inger, és akkor leteszem a Csepelt, rendbe teszem, átnézem a Giant-ot, és azzal megyek dolgozni..

Aztán van, amikor nem jobbra, hanem balra kanyarodok, mert bár jobbra van az iskola munka, eszem súgja, menjek oda, de balra meg az 5-ös út. Olyan egyenes, olyan napos, olyan szeles, és hívogat, csalogat, hogy hasítsak át rajta oda-vissza. Lehet ennek ellent mondani? Menni kell, ha hív a természet, ha szólít az inger. Nem majd később, nem holnap, nem este. Bár néha nem ideális az időjárás, néha nem optimális az idő, vagy az öltözék. Ha valaki arra vár, hogy minden rendben legyen, süssön, de ne fújjon, ne essen.. akkor talán sosem jut ki. 

5-ös út korábban, de most is szép és imádom

Nekem a héten kezdődött a bringaszezon, eddig bírtam. Igaz, végig tekerem a telet mukába járással, ami havi ~600km, de ez mégsem ugyan az. Ez város, ez fixi, ez mocskos és fázós néha, ez sokszor kényelmetlen, fáj, hosszú, hideg, nem feltétlen az örömömre szolgál. Ez a dolgom. Ez más. 

És van, amikor reggel nem lógok el, vagy mégis... de már a kollégámmal, és megtámadjuk a Hármashatár-hegyet! Két csúcstámadás közben Cirbolya... csak semmi durvulás. Bitang jó érzés. Újra élek, izzadok, fáradok.

Ez kell. Főleg most, hogy van egy kis probléma a bal farizmomban. A terepfutó edzések kicsit betettek. Nyilván én vagyok a hibás (túl gyors táv növelés), nyilván idegesít és állandóan nyújtok, és nyilván nem tudok otthon ülni a seggemen. Főleg, hogy fáj. Bár a tegnapi masszás szerintem segített, mert ma talán jobb már. Vagy a reggeli bringa?! 

De ez is elmúlik, addig pedig tekerek, talán még úszok is. De ha ez sokáig tart, még benevezek valami időfutam versenyre, ismerem magam, teljesen kiszámíthatatlan vagyok, mint egy pszichopata. Még magamat sem tudom megérteni ;)