Idén második alkalommal indultam ezen a versenyen. Tavaly a páromat kísértem, idén már külön futottunk. Korábban azzala  tervvel készültem, hogy nem fogom magamból kiadni a maximumot a versenyen, hogy a következő héten azonnal folytathassam az edzéseket. Akkor még nem döntöttem el, hogy indulok-e a Piros85-ön, de a verseny előtti napoban lemondtam ezt a célt erre az évre. Egyszerűen csak azért, mert az év közepe nem olyan edzésekből állt, amikkel nyugodtan odaállnék a rajthoz, és a terepismeret hiánya is komoly probléma lenne. 

Ezért a Wizz Air-en úgy indultam el reggel, hogy futok egy erőset, és menet közben majd kialakul, hogy lesz-e egyéni csúcs vagy sem. Komoly esélyt láttam erre bevallom, mert elég jól ismerem a felkészültségi állapotom. Úgy gondoltam, ha jól mennek a lábaim, akkor meglehet az 1:37-1:38-as idő is, de legrosszabb esetben is 1:45 körül szerettem volna beérni.

A 2. rajtzónából indultam, és megfogadtam, hogy ha idén Siófokon elérem az 1:35-ös időt, akkor jövőre az 1-es zónából indulok végre! A 2-es rajtzóna farából kb a közepéig sétáltam fel, bár eleinte úgy gondoltam, hogy az elejéből indulok. Aztán jobb, hogy nem úgy tettem, mert a rajt után nem volt könnyű tartani a tempót a körülöttem lévőkkel. Igyekeztem a tömegben mozdulatlan maradni, csak azokat előztem, akik kifingtak a nitro után. Ebben a zónában ez ritka, itt már rutinosabbak vannak. Sokkal nagyobb volt a csend is, mint tavaly a tömeg hátsó felében. 

Az első vizes frissítőig elég érdekesen telt. Elkezdtem izzadni, és gyorsnak éreztem picit a tempót. Nem volt az, csak az én lábaim jobban szeretik a lassabb kezdést, és 4-5km kell, mire bemelegednek. Tartottam a tempót a többiekkel. Kinéztem pár embert, aki szerintem nem csak elfutja, hanem bírja és növelheti is majd később a tempót, és végig szemmel tartottam őket. Közben figyeltem, hogy lazán fussak, ne feszüljek be. Az első frissítőpont után kezdtem egészen jól érezni magam. 

A 10km-es tábláig kb eseménytelen volt a futás. Itt megnéztem az órám, 47 percet láttam, amit ma már pontosan tudok: 0:46:26. Az első fele tehát 4:39-es átlaggal sikerült. Nekem mindig gyorsabb szokott lenni a második fele, de csak azért, mert az utolsó 2-3km-t megnyomom. Többnyire egyenletes tempóban futok a terepviszonyoktól függően. Nem szoktam iramot váltani. Egy dolgot ezen a versenyen próbáltam ki először. Amikor éreztem, hogy keményedik a vádlim, elkezdtem nyújtani a lépéseket. Ez bevált háromszor is a verseny alatt, kellemesen ellazultak az izmaim. 

A budai oldalon voltak olyan gondolataim, hogy már kicsit unom, de a szukolók, és az útvonal hamar feledtették. A pesti rakparton is unalmas volt kicsit, itt már kezdtek gyengülni az emberek is, és maradoztak le. Egy dolog viszont tetszett itt. Ahogy futottunk a U-fordító felé, közel láthattam azokat, akik előttem futnak. Jól megnéztem őket, tudtam, hogy erősebbek, megfigyeltem az arcukat, a fizikai felépítésüket. Átlagos emberek, akik jobban felkészültek mint én. Irigylem őket, de legalább világossá válik, hogy még van hov fejlődni, még nem tarthatok a teljesítő képességeim végén. 

Végre megcéloztuk a belvárost, a Nyugati tér következett. Innen már tudtam, hogy nem lesz sok hátra, de az keményebb lesz, mint az első 10. A Nyugati felüljárót jól vettem, hallottam, hogy körülöttem sokakat megviselt. Mások "nyomora" önbizalmat ad, ez (sajnos) mindig így van nálam. Erőt merítek abból, ha más ugyan annyi km-el a háta mögött jobban szét van esve. Ugyanakkor, demotivál és lesúlyt, amikor azt látom, hogy valaki friss lábakkal fut el mellettem 18km-nél, de szerencsére ilyen most nem volt.

18 km után már fokozatos tempónövelésre koncentráltam. A tér kezdett beszűkülni, már nem néztem annyit oldalra, csak előre. Már nem érdekelt, ki hogyan fut, miben fut, mit beszél. Már nem foglalkoztam mással, csak magammal. Az utolsó frissítő a Cola volt, amiből megittam egy fél pohárral. Úgy tűnik, hogy ez csak triatlon versenyen esik jól. Kényelmetlen érzés volt a gyomromban tőle, majd egy kellemes büfivel ez távozott is. Hősök tere következett, s a tempó egyre keményebb volt. Folyamatosan dörzsölte a tenyerét a kisördög a bal vállamon azt suttogva, hogy "fussál csak kisapám, még az utolsó 500 méteren is kifeküdhetsz..". Ez hatással volt rám, és nem kezdtem bele az igazi sprintbe, csak tempóztam, és vártam, és figyeltem a lábaimat, és tartottam a tempót. Beértünk a ligetbe, igyekeztem gyorsítani, de még nem láttam azt a nyavajás célterületet, hol van már, hiszen lassan kimerítem minden erőforrásom, pszichikailag biztosan. Aztán végre megláttam, mások is meglátták és elkezdtem gyorsítani. Na azt már nem pupákok, ha eddig előztetek, itt már nem fogtok, és én is begyujtottam a tartalék rakátákat, így száguldottam szó szerint a cél felé. Az utolsó 100m ki volt táblázva, ez számomra azt jelezte, hogy itt már nem verseny, triatlon versenyekből tanulva, ezen a szakaszon már nem előztem. De az biztos, hogy ha valaki megtette volna velem, rálépek a pöcsére. Beértem. 1:36.52-őt láttam, ami végül 1:36:05 lett. 

Verseny idő: 1:36:05

Abszolút: 566 (5780), Korcsoport:  97 (852)

A frissítőpontokkal teljesen elégedett voltam. A lányok/fiúk kiabáltak, adogattak, szerintem kifogástalan volt a munkájuk. Egyetlen helyen volt problémám, valahol a vége felé, talán a híd alatt futhattunk át, ahol a tömeg és árnyék miatt nem vettem észre időben a szőlőcukros asztalt, így az kimaradt, pedig jól esett volna. Ezt leszámítva mindig magamhoz tudtam venni vizet, banánt, és másra nem is volt szükségem. Sajnos a futók közt sokan trehányak, és maguk alá dobálják a poharakat, ami nagy feketepont nekik. Nem gondolják át, hogy mögöttük még több ezren jönnek. Egyéb negatívumot nem tudok mindani. Tetszett az útvonal, a szurkolókat imádtam, pacsiztam velük, és a hangulatom és tempóm is feldobták. Köszönöm :)

Elsőre nagyon elégedett voltam, de aztán elgondolkoztam, hogy hol hozhattam volna még egy percet. Egyszer vagy kétszer megálltam inni, a többi alkalommal futva ittam. Pár alkalommal kicsit nehéz volt előzni, béna a helyezkedés egy ilyen versenyen, de ezt tudtam. Mindezek csak másodpercek, és én az 5780 férfiból csupán csak az 566. lettem, de nem ez számít. Csak én számítok, vagyis az én időm, ami ha 20mp-el jobb, akkor már 1.35-el kezdődik a végeredmény. 

Sebaj, novemberben Siófokon futhatok még egy egyéni csúcsot. 1:34-et szeretnék futni, és akkor jövőre már magabiztosan jelölöm be az 1-es rajtzónát a jeletkezési formban. Télre egy komoly alapozást tervezek, lehetőség szerint heti egy terepfutással. Ha minden jól sikerült, akkor 2016-ra sokkal jobban fogok futni.