Sport, élet, egészség, család, munka, tech

FINISHER blog

FINISHER blog

IRONMAN 70.3 Budapest

2014. augusztus 25. - ironman

photo 1.JPG

Harmadik és egyben utolsó triatlon versenyem volt idén a múltheti Ironman 70.3. Motivációvesztés miatt egész évben mondhatni alig edzettem. Számszerűen: Úszás 90km, kerékpár 2700km, futás 750km. Talán van, akinek nem is tűnik kevésnek, ezért elmondom, mit kellett volna: úszás ~150km, Kerékpár  ~5500km, futás ~1500km. Mindent megteszek, hogy a következő szezon ilyen legyen, és ebben segíteni fog a tegnapi versenytapasztalat is, de számítok a páromra és az edzőmre/barátomra is. Gyakorlatilag az utolsó 3 hétben csak futottam, heti egyszer. Nem volt tehát komoly elvárásom, de azt szerettem volna, hogy a Balatonman 70.3 időmnél gyorsabb legyek. Ez bejött, 4 perccel. 

 

Regisztráció

photo 2.JPG

Csütörtökön regisztráltam. Még be sem léptem a területre, máris találkoztam egy ismerős sziluettel, majd arccal. Krisztián elkísért a regisztrációhoz ahol kaptam ajándék IM zoknit is, mert hamar neveztem :) Megbeszéltük, hogy ne legyek hülye és megnéztem az expo-t. Minden pénzem el akartam volna költeni ott, de ekkor még csak egy sótablettát vettem. Tésztaparti előtt találkoztam Bálintékkal is az egyik sátorban narancs színű, reklám szagú babzsákban henyéltek. Boldogan csatlakoztam hozzájuk, s így már együtt ültünk asztalhoz (még egy sátorral odébb), és kezdtük meg a szénhidrát feltöltést. Végül egész nagy társaság verbúválódott kiegészülve Gergőékkel. Jómagam három féle módon ízesített tésztát kóstoltam.

photo.JPG

Pénteken is sikerült kiérnem 13 órára és végigültem a technikai értekezletet, majd a párommal folytattuk a Kopaszin a szénhidrát raktárak csordultig töltését egy hatalmas és nagyon finom, alul éppen jól ropogós, felül majdnem túlságosan, de még férfiasan csípős pizza társaságában. Szeretem a Kopaszi-gátat, mindig is nagyon tetszett. Korábban még ebédidőben is kitekertem oda, amikor otthonról hoztam szendvicset, és a Duna partján, annak is homokos napsütötte meleg részén fogyasztottam étkem, nézve a sportolókat a vízen, hallgatva a víz folyását, kacsák vagy éppen a szél zaját.  

 

Úszás - 1900m 0:37:51

photo 3.JPG

Úsztam már jobbat, például a BalatonMan-en, több mint három perccel. Nem sikerülhet mindig minden. Egész reggel azt vártam, hogy a vízben legyek sokadmagammal, de nem azért, mert ezt szeretem a legjobban.. neem, mert a csirkepörköltet galuskával, ha tárgyilagosítjuk, hanem, mert a reggeli várakozás idegtépő, ha hagyjuk. Felhúztam a fekete, sosem kényelmes "ruhám", megmártóztam a hideg vízben, majd türelmetlenül toporodva vártam a sorom. 9:35-kor, 35 perccel a PRO rajt után én is elindultam. Ekkor gondolataimban már félelem nem volt, csak annyi, hogy bal szél és nyomjuk. Nagy irammal kezdtem, hamar jött a pánikroham, nem kaptam levegőt, nem tudtam tovább úszni, még mellben sem, sokszor csak álltam, és hagytam, hogy kikerüljenek. Már majdnem leghátul voltam, amikor a sokadik próbálkozásra sikerült vízszíntben maradnom és úszni. Tisztában voltam azzal is, hogy nagyot kerülök, de nem akartam embert körülöttem, csak túlélni, ami bár vicces, hisz mi bajom lehetne, de a pánikroham nem olyan, hogy azonnal lenyugtatom magam. Ezért pánikroham. Aztán a sárga lufinál jobbra fordulva az állapotom is jobbra fordult, és ezután már egyre gyorsultam. Végül már nagyon jól ment, nagyon sajnálom, hogy az elejét elrontottam. A 241 versenyzőből a 148. helyen jöttem ki a vízből. 34:03-as idővel 89. helyen jöttem volna ki, és ennyit tudok úszni. Keserű ízű megállapítás. 

Kerékpár - 90km 2:47

2 kör, egyenként 45km volt a feladat. Ebben jó szoktam lenni, de most nem hoztam a formát. Az első pillanattól kezdve fájt, és végig szidtam magam, amiért nem edzettem, nem készültem fel rendesen. Megittam a levét, de valahol mégis inkább büszkeséget érzek. Jó ez! 16 helyet így is előre léptem. Csak akkor éreztem jól magam, amikor délnek haladtam, és nagytányéron is kényelmes volt. Sokat ittam, megálltam egy mobil wc-nél vizelni, ilyen sem történt még soha versenyen. Ezen most 3-szor is kellett. Túl sok emlékem nincs a kerékpározásról. Eltelt, nagyjából eseménytelenül, sokat nézelődtem és féltem, hogy nem érek a végére :) 

Futás - 21,1km 1:46:55

Ez sikerült a legjobbra a három szám közül. Titkon reméltem, hogy talán jobbat futok az eddig valaha futott legjobb időmnél, de ennek 5 mp híja maradt. 4 körben volt a félmaraton meghatározva, körönként egy újabb színes gumi ékesítette kisportolt testünket, ezzel számolták a köröket, ami szerintem szuper ötlet. A nagy izgalmakban néha kettőig se tudok elszámolni.. Büszke voltam a frissítésemre, mert az utolsó folyadékcserét még a depóban elvégeztem, és komfortos voltam belül végig. Kicsit félve, de már a második körben ittam kólát és Red Bull-t is, mert ez a kör vészesen nehéz volt érzésre. Párom velem izgulta végig és minden körben adta, amit kértem a fordító előtt. A sótabletta biztos, hogy nem az ördögtől származik, mert Istenien éreztem magam tőle, de nélküle talán pokol lett volna a futás. 

Végül

Az első verseny óta vágytam arra, hogy egy valódi Ironman-en indulhassak, ahol nem csak a távok egyeznek meg, hanem a név, a logo és minden :) Teljesült egy a vágyam, és a tervek szerint mindegyiken el fogok indulni. Kropkó Péter álma is sikerült, így mindenki derül.

 

photo 4.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://finisher.blog.hu/api/trackback/id/tr556631919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Agytagito 2014.08.27. 21:29:56

Drakulálok! :D

Mindig izgalommal, örömmel és kicsi irigységgel olvasom a beszámolóidat. Jó, hogy megosztod az élményeket és a kétségeket is. Sokat lehet az írásaidból tanulni és persze motivációt meríteni.
Nagyszerű dolgokat viszel véghez és ez engem is arra ösztönöz, hogy a nehézségek ellenére ne adjam fel.
Köszönöm!

ironman · http://finisher.blog.hu/ 2014.08.27. 23:12:36

@Agytagito: Köszi!
A sport és én hullámvölgybe kerültünk ebben az évben. Sok szép napot, hetet töltöttünk el együtt, de sokszor úgy éreztük, hogy jobb egymás nélkül.
De bármi is történt, mindig ráébredek arra, hogy a sorsunk összefort, és csinálom tovább!

Előre!

Agytagito 2014.08.28. 11:41:52

A sport nekunk szorakozas,nem az eredmenyert,hanem az elmenyert csinaljuk. Az elet van,hogy fontosabb feladatokat ad. Nekem sem ugy jott ossze a sport elet az iden, ahogy terveztem,de mashol kompenzalt.Igy nem vagyok elegedetlen.
Raadasul Te szemtelenul fiatal vagy,rengeteg idod lesz meg ujra es ujra elkezdeni es ugy latom,hogy gyonyoru kiserot is kaptal magad melle az uton.:-)
süti beállítások módosítása