Ha jól számolom, harmadik alkalommal autóztam el ide, a Mecsek hegyhát közepére, a sokak által csak a "Fishing on Orfű" fesztiválról ismert Orfű községre sportolni. Csend és nyugalom honol itt. Tökéletes harmónia a természettel. Van miben úszni, azt körbe lehet jó utakon futni, és kerékpáron pedig meghódíthatjuk a Mecsek csalfa domborulatait. Harmadik éve triatlonozom már, de versenyezi itt először voltam. 

A szállás remek választás volt. Tetőtéri, de kellően tágas, közel a tóhoz, de csendes. Érkezésünk estéjén lakodalom volt a közelben, egy kicsit odakívánkoztam volna, pálinkázni, sertéspörköltet majszolva sok tésztával, zsíros szafttal, kevés hússal. És itt ébresztő(!!), holnap verseny, ilyenkor készülni kell, pakolni, mindent átbeszélni hetvenszer, idegeskedni, izgulni, puhát székelni, időjárás miatt aggódni, gyorsan és sokat aludni. Dominikával flottul ment minden, hamar elkészültünk, pihenésre készen, mindent megbeszéltünk, de már én is kiestem a rutinból,  hisz idén még nem versenyeztem és azért előtte sem túl sokat. A rajt holnap 13 órakor. Az ajándék dió nagyon finom volt, bár lett volna mibe kiöntenem hazahozni.

Földig ért az eső lába szombat délelőtt, de ha lehetett hinni az időképnek, akkor hamarosan felszakadozik a felhőzet. Hittünk, és a hit beteljesült, a nap kisütött és mindenki derült ég alatt pirult. Micsoda mázli. Megint!

Úszás

Depózás után már csak arra vártam, hogy végre rajtoljunk el. Ilyenkor már tényleg feszült vagyok. Vannak félelmeim, önkorlátozó tényezők, amiken folyamatosan uralkodnom kell. Most például a fejembe vettem, hogy olyan kevesen vagyunk, és itt mindenki nagyon erős, aki eljött ilyen messzire, és nehogy utolsó legyek.  

A másik, ami kivétel nélkül mindig rám hozza a frászt, amikor neoprénben úszok, az a pánikolás, légszomj. Most az volt a terv, hogy nem lövök ki, mint akit ágyúból lőttek, úgysem tudok úgy menni, mint a gyorsak, legfeljebb csak elfáradni tudok annyira. Így bízva abban, hogy nem fáradok el az elején, nem fogok zihálni és nem lesz baj. Ezzel a lelki nyugalommal álltam a vízben, integettem a quadcopter-nek, mint mások, és párszor megtekergettem a karom, hogy azt a hitet öntsem magamba, hogy rendesen bemelegítettem. Pedig egy francokat.

RAJT! Legalábbis ezt mondták ugye? A többiek testbeszédéből következtetve, miszerint mindenki lebukott, hacsak nem lőnek ránk a szlovákok (mert pár hete ezt álmodtam), tényleg elrajtoltunk. Ilyenkor a helyezkedésen kívül - vagyis a tömeg azon szélére helyezkedem, ami ellentétes a majdani kanyarodás irányával - szinte egyetlen mozdulatom sem tudatos még egy darabig. Csak úszom az árral esélytelenek nyugalmával, és többször tudatosan lelassítok, hogy ne lépjem túl a komfort sebességet. A teszt nem sikerült, ez a verzió is elbukott, mert bár nem volt olyan nagy, de 3-4 percig most is bajlódtam a vízben, mire sikerült rendeznem magam, a légzésem, és elhittem, hogy nem ma halok meg. Nincs mese, új úszószerkó kell, vagy leginkább semmi. Na ki a kemény?! 

Az első kör első bója után már egészen rendben voltam, behoztam pár embert. Majd a második közben keményebben kellett odatenni magam, hogy tudjak előzni, de 4-5 embert sikerült. Jól hátul lehettem. A 18. helyen jöttem ki az úszásról. 

Kerékpár

A depózás nincs külön mérve sajnos, picit lassú voltam érzésre, olyan 3 perc lehetett. Kerékpárra ülve éreztem, hogy a combjaimban mintha benne lenne 3-4 "gonosz manó" (ez az a kis emelkedő, a bringakör elején, aki nem ismerné). Nem értettem miért, hiszen csak úsztam, de tény, hogy ez edzőverseny, nem vagyok csúcsformában és nem is pihentem erre. Kemény edzések voltak a héten is. Tudtam, hogy úgyis mérséklődik hamarosan, addig pedig ki kell tartani, és óvatosan tekerni. A gonosz manóra máris, ahol a levegőben lesben lebegő kamera várja, hogy menj, szenvedj és ezt rögzíthesse, de nem! Csak azért sem, rajtam nem röhög senki, mindent józan gondolatot félresöpörve, padlógázzal csapattam fel, amíg a kamera, mint vérszívó szúnyog kereste rajtam a "fogást". Majd feladva átrepült felette, én pedig a háttérben csendben meghaltam másodjára ezen a napon. És akkor nézzük kicsit a számokat. 3 kör volt a bringa, és az első helyezettet leszámítva, mind a három körben csak 3-4 perccel maradtam le a legtöbbektől, akik előttem végeztek, 1-2-nél jobban is mentem. Úszáson buktam a legtöbbet, ez nem vitás. 

Az első kör izgalmas volt, mert voltak páran a pályán, akiket üldözőbe tudtam venni. Állandóan fürkésztem a horizontot, és ha megláttam a távolban egy kis fehér pontot, amiről később kiderült, hogy versenyző, és nem közlekedési tábla, üldözőbe vettem. Mivel kevesen voltunk, lassan, alattomosan közelítettem, növeltem a csapásszámot és picit nagyobb tempóval mentem el mellettünk, mint egy aljas pszicho hadviselés. Valamivel el kell ütni az időt. Senki se gondolja, hogy olyan izgalmas 85km-t tekerni akár versenyen is. Ezért kicsit unatkoztam is a 2. körben, mert egyetlen embert sem láttam. Csak közlekedési táblák jöttek, mentek az én megfigyelési szemszögemből. Kisebb izgalmat hozott a harmadik kör. Nem is egyet. Egyrészt izgalmas volt, hogy mennyire fogok elvérezni a gonosz manón, vagy a kör végi emelkedőkön, másrészt újra feltűntek emberek a távolban. Kettőt-hármat megfogtam, az utolsó is beértem 10 méterre, de már megelőzni nem volt lelki, és talán testi erőm sem, így mögötte gurultam be a depóba. Frissítések, kaja/pia jól mentek. Kíváncsi voltam, hogy mennyit vett ki belőlem a bicikli, mert elég fáradtnak éreztem a lábaim. Ezzel az izgalommal teli várakozással vettem fel a futócipőm és Dominikától jól elfelejtettem kérni sótablettát...

Futás

Nem volt baj. Megint okos voltam, és tudtam, hogy ha neki esek a futásnak, akkor görcs lesz a vége. Visszafogottan elindultam, kicsit féltem, de résen volta. Amint éreztem, hogy a vádlim egybe akar állni, lassítottam. Az emelkedőkön direkt lassan mentem fel már az első körben is. Nem kapkodtam, és ez később nagyon jó döntés volt. A sétányon indultunk, majd fel az útra, ahol kb 2-3 emelkedő tette technikásabbá az utat. Innen át a tó túloldalára, le a sétányra, majd váratlanul balra fel, keresztül az úton be... Ott egy frissítőpont, majd jobbra és ott jött, ott volt, ott várt rám, hogy megszelídítsen, ott terpeszkedett.. az emelkedő. Hiába tapostam le, nem volt kisebb egyik körben sem. Ez komolyan rosszul esett háromszor is, de nem sétáltam bele. Ezt tetézte az a nyavajás 2-300 méteres sáros szakasz, ahol nem a futás, hanem az állva maradás volt a cél. Ezek után az egyetlen, amivel még menteni tudtam az időmön, hogy a lejtőket nagyon jól igyekeztem kihasználni, pörgettem, és suhantam lefelé, nem trappoltam(!).

Különösebb dolog nem történt a 3 futókör alatt. Egyenletesen futottam, 4:48, 4:52, 4:53 lett az átlag pace/km. Kicsit lassultam de üsse kő. Ennek ellenére is büszkén látom, hogy az a 10 ember, aki előttem végzett, alig futottak nálam jobb köröket. Az első helyezet a 3. körét 7mp-el lassabban futotta, mint én. Igaz, az első kettőt pedig 2 perccel gyorsabban. De jobbat futottam a 3. és 9. helyezetnél. Sajnos sokat kapok bringán, de főleg úszáson. Többet kell bringázni és úszni. Úszáson már az is hozna 3-4 percet, ha nem akarnék minden alkalommal megfulladni.

Életemben először dobogóra állhattam, korcsoport II. helyezésért.