Miénk a terep szervezésében, 9km-es távon indultam. Ezen kívül volt 4,5km-es táv is, lépcsőfutás és gyermek futamok is. A magam részéről a kíváncsiság viezérelt. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz egy futóverseny a városban, de mégis a várostól mentesen. 

13km tőlem a verseny, tökéletes bemelegítés fixivel, a végén kis nyúzó, kapaszkodós rész, majd a tömeg miatt (na persze, a tömeg..) le kellett szállnom, és toltam a bringát. De nem haza! Az első fáig, ami még nem érintette a tetthely epicentrumát, elkerülvén a kellemetlenkedést, a canga kényelmes magányban támasztotta az egyik fát, s várt. Mindig félve hagyom ott, pedig kinek kellene .. még váltó sincs rajta, de gáz.

Leültem a fűbe kicsit, némileg beindította a hűtőrendszerem az odaút, elkezdtem izzadni. Így száradtam ott a napon kiterülve, és kikapcsoltam az agyam, beszívtam a nyugalmat. Élveztem a meleget, a napot, a sport zaját a távolban, ahol már melegíteni kezdtek a gyerekek. Felvettem a rajtcsomagot és visszafeküdtem a helyemre. Egy egész órám volt csak magamra, és ezalatt végig nem csináltam semmit, csak feküdtem. Fura, de pont ettől olyan emlékezetes ez a rész. Általában kapkodással és némi stresszel telik a rajt előtti idő.

Most nem. A bemelegítés után - amiben igyekeztem részt venni, de legalábbis ott áltam hátul - még maradt 10 perc a rajtig, amit szintén relaxálással töltöttem. Teljes nyugalomban vártam az utolsó 2 percet, majd besoroltam. A közepétől kissé előrébb helyezkedtem, és az volt a terv, hogy megnyomom ezt a versenyt. Így is lett, de nem volt egy ász ötlet. Az első kör után ugyanis úgy ki voltam fulladva, hogy abba is akartam hagyni az egészet. Nagyon eltaktikáztam, fogalmam sem volt, hogy futok le még egyszer 4,5km-t. A lépcső, az lehetett a ludas, ott nagyon vigyázni kell. És annak is köze lehetett a kudarchoz, hogy nem sokat futok hegyre, vagyis semmit. De ez most változni fog, elhatároztam. 

Végülis beértem a célba, mert idén már ez sem volt olyan biztos, mint korábban. Nagyon elfáradtam, egy liter vizet ittam a csoki mellé, amit kaptunk. Magamba szálltam kicsit. Mindig, minden versenyen lehet mit tanulni. És jók ezek a rövid versenyek is, mert jól lehet velük gyorsulni. 

Összességében

Összességében egy imádni való cuki verseny volt. Szerettem, hogy nem volt hatalmas tömeg, szerettem, hogy minden kényelemes volt és laza, és jó volt az idő. Szerettem a pályát, ami megalázott, és szerettem a célbaérést. Örömmel teli verseny volt. Kicsit megismertem a Gellért-hegyet, és emlékszem is, hogy megfogadtam, hogy jövök ide futni. Este is nagyon szép lehet, hiszen egy részén rálátni a Dunára és a pesti oldalra is. Sötétben szép az. 

Készült egy remek összefoglaló videó is :) Bevallom, boldog vagyok, hogy szerepelhetek benne :) igaz, a két legkellemetlenebb, legmegalázóbb pillanat, de üsse kő :)