Sport, élet, egészség, család, munka, tech

FINISHER blog

FINISHER blog

November - alapozunk

2015. november 30. - ironman

img_1416.JPG

Eljött ez a szép hónap is, ami szerintem a 12 hónapból a legkevésbé szerethető számomra. Jelzi, hogy vége a kedvenc időszakomnak, és jön a rideg tél. Már kellően hűvös, általában a hóból is ízelítőt kapunk. Én, aki a nap gyerme vagyok (gondolom) kissé nehezen viselem, de azért feltalálom magam. Számomra a november-december az a hónap, amikor újra felébredek és elkezdek készülni a következő évre, vagyis elkezdek alapozni. Ezt mindig utáltam, de most más lesz, mint eddig. Most nincs triatlonos cél 2016-ra, csakis futócél van. UTH115. Erre készülök, erre kell hangolódnom, és a km gyűjtés is ezért lesz. 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ~15km-re költöztem a munkahelyemtől, ami új lehetőségeket kínál. Például, kerékpárral járok dolgozni. Nem fejtem ki hosszan, hogy miért, nagyon egyszerű oka van: mert így szeretem. Valahol beteges kihívást jelent az időjárás, miszerint Te legyőzöd, nem számít, hogy éppen esik, vagy fúj. Ettől még nem vagyok hülye és nem szeretek esőben bringázni, csak azt mondom, hogy van benne jó is. És ha némileg kevés is, de van sportértéke. Általában reggel lassabban megyek, ami 24-25km/h átlagot jelent, de ugye sok állással (belváros..), szóval ez azért nem túl pontos adat. Hazafelé pedig olyan 26km/h. Kicsivel gyorsabb. Igyekszem kihasználni minden lehetőséget. Van amikor megnyomom a hosszúakat, van amikor stop/start-ra gyúrok rá és a kigyorsításokra.

Plusz szenvedélyem, hogy fixi-vel járok. Nem optimális edzésre, de munkába járáshoz nincs jobb. Kevés az alkatrész, kevés a probléma. Nincs például első/hátsó váltó, ami elállítódhat/elromolhat, vagy olajozni kellene. Fék is csak elöl van, és kevesebb a bowden, nincsennek fogaskerekek, csak kettő. Egy elől, egy hátul. Könnyű karbantartani, szinte csak 2 perc. Fék valójában három van: egy elől, egy a balá lábam, és egy a jobb. Sokan azt gondolják, hogy fixi csak egy hülye őrület, és veszélyes is. Bizonyára nem fixizett 1-2 évig legalább, aki ezt mondja, ezért a tudatlanság beszél belőle. Tapasztalat nélkül nem bölcs dolog véleményt mondani. Fixivel szorosabb a kontakt közted és az aszfalt között, minden tudatosabb, jobb a kapcsolatod a kerékpárral. Forgalomban pedig sokkal előrrébb kell látni, hogy hamarabb lássunk minden lehetséges szituációt előre, mivel a fékút hosszabb. Amióta fixizem, sokat lassultam a városban, és sokkal biztonságosabban vezetek. Az érdekesség kedvéért egy kis statisztika. Eddig háromszor ütöttek el Budapesten, és csak egyszer ültem fixin ekkor. Viszont ebben az esetben oldalról, fék ide vagy oda, nem volt esélyem, viszont amikor hirtelen kellett fékezni, a megfelelő technikával nagyon hatékonyan lehet. 

Visszatérve a fő szálamhoz, alapozás. Az elmúlt 3 évben, - amióta futok - sok gondot okoztak a kisebb sérülések. Nem nagyon voltak 150km feletti futóhónapok, mert egyszerűen besokalt a lábam. Végre mostmár ennek is vége. Szeptember 177 km, november pedig 160 km lett. Tudom, hogy a keményeknek ez heti adagnak is kevés, de nekem ez tökéletes. Így is teljesen elégedett vagyok magammal az évi lefutott km-ekhez képest. Tavaly 1151 km, idén eddig 1224 km. Szinte minden sporttársam többet fut nálam :) de mindig azt mondom: "nem az a lényeg, hány könyved van, hanem, hogy hány jó könyved van". Az edzés minősége legalább olyan fontos, mint a km száma. Nándinak hála, ezek minőségi edzések voltak, és igyekszem tovább vinni az örökségét az edzéseimben.

Hiszem, hogy a kerékpározás megfelelő kiegészítő edzése lesz a futásoknak. Sok szakmai portálon lehet olvasni okos tanácsokat, nekem az élet hozza, és ez jó is lesz így, hiszem. Legfeljebb igazolást nyer, amikor olyat olvasok, amit már magamtól is régen úgy csinálok, direkt vagy véletlenül. Mint pl.: nem régen a remek kiegészítő edzés a kerékpár futóknak téma :)

Hm, érdekes, mert egyáltalán nem tartom magam futónak. Annyira szeretnék egy "csordához"  csatlakozni, de nem megy, nem érdekel, amikor lehetőségem nyílik. Nem vagyok triatlonista, nem vagyok kerékpáros, nem vagyok futó, és legkevésbé sem vagyok úszó. Ironman vagyok, finisher vagyok, és szeretnék még sokszor finisher lenni minél több versenyen. És változatos versenyeken. Sok minden érdekel még, aligha tudnék letáborozi egy sport mellett. 

A terv,

ami novembernem letesztelődött. Hétfő, kedd, szerda bringa, csütörtök futás és pénteken bringa. Ez átlagosan heti 120km bringa és 32km futás fixen. Emellett általában futok hétfőn és kedden is 5-6 km-t, amolyan bemelegítés képpen. Ha van kedved, vagy sok km-t akarok a hétre, akkor pedig levezetek pénteken és szombatra tolok egy durvábbat. 

További terv, hogy a heti 1 be/haza futást megemelem majd kettőre (64km), és munka után újra fogok futni egyszer egy héten a HHH-ra, és fixivel is megrakom. Meglátom még, hogy milyen rendszerben, milyen ütemben. Időt adok és kiforrja magát minden. 

Ma laza 5km volt, bemelegítettem a testem, és felkészítettem a hétre. Azt gondolhatnátok, hogy milyen kevés, pedig tökéletesen jó hatással van a holnapi napra. Enélkül holnap rosszabbul esne 30km, ha futnék, de nem. Mert kedd lesz. 

Sajnos a kedvenc Inov8 TRI 225 cipőmben is már 1312 km van, így tavaszra újat kell vennem. Még gondolkodom, hogy új modelt próbálok ki vagy esetleg új márkát, vagy marad ez. Nem olcsó, mondhatni súlyos ára van, de az is tény, hogy számomra hibátlan. 

Ja, és neveztem a Budai Trail L távra. December 13-án találkozunk! Nem akarom versenyként megfutni, de bízom benne, hogy egy jót tudok majd kocogni. Félek még mindig a sérülésektől, pedig ha logikusan nézem, akkor már nem kellene. Ennyitől nem. Viszont nagypn jó lenne ezt a távot lesétálni előtte. Írok is az egyik cimborámnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://finisher.blog.hu/api/trackback/id/tr558128762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2015.12.03. 12:30:46

Hogy végig tekersz egész évben, az mindenképpen jó alapozásnak meg szinten tartásnak is. Én is hasonlóan tolom, nekem 12 km a melóhely.
Sok sikert a melóba futáshoz, az se rossz :).

ironman · http://finisher.blog.hu/ 2015.12.03. 12:58:42

@snatch_: Köszi és viszont :) Szerintem ez egy nagyon szerencsés helyzet. Sokkal könnyebb így edzeni, hogy egyben a munkába járás is le van tudva.
süti beállítások módosítása