Üdvözlök minden olvasót az új blogomon!
2013 lett életem legaktívabb éve. 2012-ben elkezdtem a felkészülést az Ironman-re és azóta Finisher lettem több versenyen is, mint pl a Maratonman, I. Fornetti Triatlon Magyar nagydíj, 9. Apfelland Triathlon, BalatonMan 70.3, a Nagyatádi eXtremeMan-en és végül a Velencei-Tó átúszáson.
Minden versenyt élveztem, még akkor is, ha közben csak arra tudtam gondolni, hogy mikor lesz már ennek vége. Mégis.. most itt ülök augusztus 18-án éjjel 23 óra 28 perckor a gépem előtt, és égek a vágytól, hogy még egy versenyt had lehessen idék. Csak egy kicsit, egy könnyűt, nem is nyomom meg, csak had indulhassak. Függő lettem. De vajon mitől? Az előkészületek vonzanak? Vagy a reggeli hangolódás? Tán maga a verseny? Nem, ezek inkább csak utólag szépülnek meg, bár nagyon sok része van a versenyeknek, amiket élvezek (azonnal írok is a tóátúszásról, de előbb megválasztolom a kérdésem). Azt hiszem, hogy inkább attól váltam függővé, amit a célbaérés nyújt. Amikor egy versenyen Finisher leszek. Célbaérő, teljesítő. Megcsináltam!! Igen, ez az érzés, és amikor utána megbeszéljük a sporikkal, elmeséljük a szeretteinknek. És az elismerés, amiket kapunk mindezért és nem utolsó sorban a motiváció, amit nyújthatunk másoknak. Ettől függök én.
