Nem az első alkalom, hogy be akarom fejezni a versenyzést, de eddig sosem voltam elég elszánt. Tavaly például nem úsztam és nem bringáztam 3 hónapig egyáltalán, csak futogattam. Januárban betelt a pohár. Egyszerűen gyötört a gondolat, hogy 2 kemény év, sok munka, edzés és ezt mind hagyom veszni. Teljesen rosszul álltam tehát hozzá, ezért újra edzővel folytattam a munkát, és életem legeredményesebb éve lett, s egyben a legszínesebb is. Miért is?
- első érmek: két korcsoportos ezüstérem (OrfűMAD és Palóc triatlon)
- két versenyfeladás (BalatonMan Iron és Turul kupa bukás)
- életem első ultrafutó versenye (UTH 52, előkelő 22. hely, de a VTFM is jól sikerült)
- első "komolyabb" Ironman 70.3 versenyeredményem is megszületett
- Félmaraton időm is nagyon jól alakult a Wizz Air-en
A triatlonból már nem tudok többet kivenni, csak még több erőforrás ráfordítással. Motiváció sincs. Nem motivál, hogy még gyorsabban csináljam meg a 70.3-as távot hatodjára. Rájöttem, hogy bár szeretem ezt a sportot, de nem akarom egész életemben ezt csinálni szünet nélkül.
Ideje új kihívásokat keresnem, ami illeszkedik a jövőképembe is. Ezek magánügyi dolgok, de nem titkosak. 30 múltam, mostmár szeretnék másmilyen nyomot hagyni a világban, nem is egyet :)
Azt nem mondom, hogy végleg befejeztem, csak azt, hogy most befejezem. Még nem tudom mit fogok csinálni, annyi lehetőség van. Addigis futok és néha bringázok egy nagyot. Kacérkodom, hogy újra eljárok boulderezni is, nagyon jót tesz a hátizmaimnak. A terepfutás és az ultrafutás is izgat. De gondolkozom a jógán is, és tavasszal szeretnék a patakparton (ahol lakom) egy kis futóközösséget szervezni a lakókból. A ping-pong is hiányzik már.
A lényeg az, hogy mindig arra kell mennem, ahová a szívem húz. Az nem jó megoldás, ha valamit azért csinálok, mert "már annyi munka van benne". A komfort zónában maradni túl sokáig sem jó. A triatlon pedig akár hogyan is nézem, már a komfort zónám része, és talán ez az, ami miatt szüneteltetnem kell.
