Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mivel egészítsem ki szerény táplálkozási szokásaim. Ahogy egy korábbi cikkemben ígéretet tettem, most beszámolok néhány tapasztalatomról. Sajnos az emberi gép nem olyan pontosan és jól mérhető, de azért nem reménytelen. Biztosan mindenki átéli azt az érzést, amikor hasonló edzésmennyiség mellett már nem fejlődik úgy, mint előtte. Egy darabig jól látható, mérhető a fejlődés, az első 2-3 évben sok sikerélmény zsebelhető be. Aztán lassan arra eszmélek, hogy lelassul a fejlődés vagy stagnál. Mindig eljön ez a pont, és egy idő után egyre nagyobb időráfordításra van szükség és egyre keményebb edzésekre. De mi amatőrök nem tehetjük ezt olyan szabadsággal, mint a profik, mert ott a munka, család, stb. Vagy éppen megtehetjük, túllépve a határainkat, ami sérülésekhez és kihagyásokhoz vezet, amiből oly sok van ebben a sportágban sajnos. Ilyenkor több lehetőség közül lehet választani, amin változtatni lehet:

1. Edzés
2. Alvás
3. Táplálkozás

Mindháromra igaz lehet(ne), hogy a több az jobb, de mégsem, vagy részben. Aludni igyekszem többet, de véges lehetőség, ahogyan az edzésre szánható idő is. Marad tehát a táplálékbevitel. Két hónappal ezelőtt lehetőségem adódott kipróbálni a Myprotein termékeiből párat. 

IMPACT WHEY PROTEIN

Tejsavó fehérje koncentrátum. Szegényes étrendem egyik és talán legfontosabb kiegészítője. Mondhatnám a vitaminokat is, de akár mikor elkezdtem vitamint szedni, színes vizeleten kívül egyéb látványos eredménnyel nem kecsegetett. A fehérje szerepe még az átlagember számára is világos, hogy mennyire fontos. A napi szükséges mennyiséget sem egyszerű bevinni számomra, ez pláne lehetetlen, ha heti 10-15 órát edzek, és izmaimat nem csak megőrizni, de építeni is szeretném. Így korábban is próbálkoztam már fehérje alapú táplálékkiegészítőkkel, de valahogy soha nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy folytassam a szedésüket. Ha volt is olyan, aminek érezhető hatása volt rendszeres fogyasztás után, akkor az íze volt szörnyű. A Myprotein.hu-tól csoki ízűt kaptam, de ha valaki inkább fahéjas csiga vagy pekándiós torta ízűt szeretne, itt megtalálja, kb 50 féle ízben kapható.

Érdemes itt hozzá tennem, hogy szorosan együtt szedtem a narancs ízű RE:CHARGE szénhidrát és elektrolit keveréket tartalmazó finomsággal. Edzések előtt kb 1 órával ittam egy fehérje turmixot, általában tejjel, de eleinte vízzel fogyasztottam csak, és tőlem szokatlanul még így is ízlett. Edzések után párhuzamosan a szokásos nyújtásokkal és SMR hengerezés közben ittam az utánpótlást, segítve a hidratálást (csak vízzel szabad szerintem) és mivel fehérjét is tartalmaz, csak kisebb adagban, így optimális feltöltés edzés utánra. Így elősegíti a regenerációt is, ami lehetővé teszi, hogy másnap is teljes erővel tudjak edzeni. Csodák persze nincsennek, aludni így is kell, és nagyon figyelni kell a megfelelő pihenésre, nem szabad kizsigerelni a testet. 

Azokon a napokon amikor nem voltak edzéseim - csak a hétfő - , gyakran vacsoráztam félzsíros túróba kevert Myprotein fehérjét mazsolával és natúr joghurttal. Így lassabban szívódik fel és még finomabb. 

TRI CARB

Ezt választottam az állóképességi, vagy legalább 90 percnél hosszabb edzések alatti folyadék, elektrolit, szénhidrát pótlásra. Nem az előírás szerint adagoltam. Mindkét kulacsba ez került a szokásos 1 izo, 1 tiszta víz felállás helyett, mert annyira finom volt, hogy öröm volt inni, lehetetlenné téve, hogy dehidratálódjak, ami nálam nem ritka. Nagyon fontos a hosszú kerékpár edzéseken, hogy amikor már nyűgösebb vagyok, mert 3-4-5 órája tekerek 35-40 fokban, akkor is finom, melegen is. Sok izotóniás italt próbáltam már ki. Senkit sem szeretnék megbántani, eddig majdnem mind ihatatlan volt, de legalábbis élvezhetetlen. Mivel ez hobbi, nem ebből élek, minden percét élvezni szeretném, nem pedig leerőszaklni a torkomon. Szeretem magam annyira, hogy ne kínozzam. Korábban írtam egy nagyon olcsó izóról, amit már jól tudtam inni, és egészen eddig azt gondoltam, hogy annál nincs is jobb. Viszont most, amikor elfogyott a TRI Carb és megint azt kellett innom, kicsit hányingerem lett a résztávozás közben. 

Egész júliusban e termékeket fogyasztottam, és igyekeztem figyelni közben magamra. Nehéz objektíven értékelni, de nem lehetetlen. Júliusban az edzések időtartama csökkent, intenzitása nőtt, ami ideális volt számomra. Érezhető javulásról nehéz lenne beszámolni ennyi idő alatt, de ezalatt a hónap alatt többször is túltettem magamon. Életem legjobbját úsztam és futottam például a Palóc triatlonon, ami ezüstérmet jelentett számomra. A pályaedzéásek nagyon kemények, minden alkalommal a rosszullétig tart, és minden alkalommal sikerült magam túlszárnyalni. Olyan időket futottam, amire azt hittem, hogy közel sem vagyok képes. Meggyőző eredményeket könyveltem el, ezért tovább fogom szedni a fenti kiegészítőket, de pl a narancsos íz helyett mást fogok kipróbálni. 

Ezalatt az idő alatt felállított egyéni legjobb időimet próbálom tovább javítani, és ehhez a Myprotein termékeit fogom használni. Így később még teljesebb képpel tudok szolgálni azoknak, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak valamin, amivel kicsit felturbózhatják magukat. 

A képen látható a legutolsó 4x1000m-es futásom. Hamarosan szeretnék mind a 4x1000 méteren 3:30 alatt futni. Kemény lesz, de a rövid versenyekhez nagyot kell durrantani, és így egyre több esélyem lesz dobogóra állni. Sosem voltak ilyen vágyaim, de most, hogy idén kétszer is dobogós lettem, kissé vérszemet kaptam hozzá, hogy újra átéljem az élményt. 

Bátran ajánlom mindenkinek. 

Köszönöm a lehetőséget a Myprotein.hu!

A photo posted by Myprotein Magyarország (@myproteinhungary) on Aug 12, 2015 at 11:02am PDT

Nem tudom elképzelni azt, hogy elutazom egy új helyre, másik országba, tele csodálatos helyszínekkel, szagokkal, látvánnyal, és mindezt ne használjam ki a sportolásra is. Hónapokkal a nyaralásunk előtt megbeszéltem a párommal, hogy mire számítson :) Nem volt elragadtatva, de végül nagyon jól oldottuk meg, igazi, hasznos komprumisszum született. Mivel engem kidobott az ágy reggel 6-6:20-kor, bőven volt időm lemenni az apartman elé a tengerpartra melegíteni, levideózni a napfelkeltét és elindulni egy rövid, általában 5-8km-es, de szintes kocogásra. Mire visszaértem, a barátnőm még csak nem is ébredezett, így minden futás után úszni is volt időm :) Igyekeztem a lehetőségeimhez képest a legtöbbet ezekből a reggeli lehetőségekből. 

Nagyon érdekes, hogy milyen könnyedén keltem fel reggelente. Itthon ki kell robbantani az ágyból még reggel 8-kor is, ott pedig volt, hogy 6:20-kor már lent toporogtam a homokban. Sokat gondolkoztam ezen, hogy jó lenne bevezetni a kora reggeli futást itthon is, de egyszerűen nem megy. Pedig ott ez nagyon jól kialakult. Minden este 6-7 körül elálmosodtam, ez szolgáltatta a remek indokot, hogy beüljünk egy nagyon finom kv-ra, amiből aztán szintén napi rutin lett azonnal.

Mondhatja bárki, hogy nem tudok ellazulni és pihenni, de azt kell monjam, hogy ha nem futhatok, úszhatok itt, akkor számomra ez a nyaralás inkább csak nyűg és a túlélésért harcolok. Mindenkinek más érdekes, más a poén, mást tud élvezni. Szellemileg teljességgel kiürültem, tökéletes nirvana minden reggel. 

Első reggel

Lekanyarodva a főutcáról jobbra a kikötőnél, jött az első emelkedő, rajta tábla: 10%. Örültem, szeretem, ha van kihívás. Meglepően könnyedén felfutottam, örültem magamnak és haladtam tovább a lankás úton. Az első lehetőségnél jobbra egy emelkedő csalogatot. Jól láthatóan sokkal keményebb, mint az előző 10%-os. Erre már ki sem merték írni az emelkedőését. Talán azért, mert a gyenge minőségű út biztosan nem nagy forgalmat bonyolít, ergo, minek. A térképen ez az emelkedő a balra kinyúló rész. A kilátás onnan, csodás volt. 

Második reggel

Másnap is megvártam a napfelkeltét a parton, és tovább futottam a főút másik irányába, majd az 50m magas sziklára másztam fel fotózni. Nagyrészt lépcső vezetett fel, de semmit nem vett el az élvezeti faktorból. A kabócát annál inkább, amikor jobb kép reményében helyezkedtem fent a fák között, a frászt hozták rám. Lehet, hogy kölcsönös volt, hiszen egyszerre repült fel kb 20, amikor arra csörtettem. 

Harmadik reggel pihenőt tartottam :)

Negyedik reggel

Ezen a kései reggel futottam a legtöbb szintet. egyrészt azért, mert imádom, másrészt azért, mert kíváncsi voltam, hogy milyen 32-34 fokban itt futni. Megkaptam amit akartam és annyira jó volt, hogy sose akartam volna visszaérni a szállásra. Imádtam, ahogy a forró nap égeti a hátam fölfele menet, ahogy szedem a levegőt, enyre nehezednek a lépések. Futottam már emelkedőn, futottam már sok szintet, 6+ órát egyben, de itt ez halálos lett volna számomra, talán még 2 óra is. Az utcából olyan emelkedő vezetett ki, hogy komolyan elgondolkoztam azon, vajon bringával meg tudnám e rakni megállás nélkül, vagy egyáltalán. Egyszer kipróbálom.

Ötödik reggel

Mezítlábas futás a parton. Ez nem olyan volt, mint a filmekben, mert a homok jócskán tele volt kavicsokkal is, ami a komfort érzetet nem hagyta kiteljesedni, de a feelinget azért sikerült megélni. Napfelkelte előtt indultam, láttam feljönni, láttam az ébredező embereket, akik lencsevégre akarták kapni a felkelő napot, a még szunnyadó tengert. 

Hatodik reggel

Utolsó reggel, amin futok. Nem volt vidám, nem keltem fel könnyen, nem fotóztam. A hazatérés gondolata már nem hagyott teljesen ellazulni. Nem mondom, hogy utáltam, mert ez is jó reggel volt, de összehasonlíthatatlan az elsőkkel. Nem mellesleg, elveszett a fél literes "kulacsom", elfelejtettem előtte elmenni ws-re, így duplán, triplán is sietnem kellett vissza a szállásra, pedig az utolsó reggelre akartam valami durvát alkotni. 

Az úszás élményeim vegyesek. Sokszor féltem, néha élveztem is. megdöbbentő volt a látvány, amikor mélyebb vizek felé úsztam, hogy láthattam magam alatt úszkálni a halakat. Eleinte csak párat, majd egyre nagyobb csoportokban. Amikor egy hajóból ugrottunk a tengerbe, távolabb a parttól, akkor még elképesztőbbek voltak a méretek. Sok ezer hal, medúza, mély, átlátszó tenger.. én meg olyan kicsi és tehetetlen. Félelmeim ellenére igyekeztem mindent kipróbálni, amit csak lehetett. Egy alkalommal egy kisebb szikláról is beleugrottam abba az ijesztően mély de mégis átlátszó vizű tengerbe. Pont azért rossz, mert látom, hogy mellyire mély. Annyira féltem, ahogy álltam ott fent, néztem le, a fényképezőgép csak rám várt, és ugrás közben is csak arra gondoltam, hogy ha itt a vége, hát itt a vége :) de még nem! :)

Mint ifjú padavan keresem mesterem, ezért a nagyok közül szemezgetek általában. Nézem a videóikat, a mozgásukat, a tekintetüket, a nyilatkozataikat. Most kiemelek ide egyet a sok kedvencem közül: Lance Armstrong. 

Hozzáállás

Armstrong igazi harcos típus a szó jó és rossz értelmében is. Sosem riadt vissza a lelki terrortól sem. Ebben a cikkben csak azon tulajdonságait szeretném kiemelni, amiket érdemes eltanulni, mert akár hogy is nézzük, igazi győztes típus. S ami ezt meghatározza, az a hozzáállás, gondolkodásmód. Győztesként kell magunkra gondolni, és csak jó dolgokat megfogalmazni magunkkal szemben. Nem szabad lebecsülni a gondolat teremtő erejét. Az ERŐ mindenhol ott van, körülvesz Téged, de ne engedj a sötét oldal csábításának. 

A tekinteted elárul

Éppen ma, a Tour de France 12 szakaszán posztolt három képet a Movistar Team, amin látható Quintana és Valverde arca is az utolsó, kimelt kategóriás emelkedőn. Szerintem nagyon beszédes. Teljesen más Valverde tekintete, mint Quintanaé. 

És erről eszembe jutottak az Armstrong videók. Belém égett a tekintete, amikor egyedül, kiállva teker esőben, vagy hőségben, de az élen, vagy az élre törve, és csak előre néz a semmibe. Tekintete előtt szerintem egy mozifilmet játszik le, aminek a főhőse Ő, és látja, ahogyan át fog gurulni a célkapu alatt. Találtam is képet ehhez a tekintethez, testtartáshoz.

Látszólag nincs fókusz, látszólag a semmibe néz, de nem így van. Nagyon is néz valamit! Önmagát látja a célban.

Hajtástechnikák

Itt nagyon messzire el lehetne menni egy vitában, de megintcsak rövidre zárom. Számolgattam párszor Armstrong hajtásfrekvenciáját, és általában 90 fölötti valamivel. Neki ez az ideális, nem biztos, hogy mindenkinek, éppen ezért kell kipróbálni. Kísérletezni kell, megtalálva a számunkra ideális hajtástechnikákat síkon, emelkedőn. Jómagam is ezt tettem. Idén sikerült hosszú hónapok alatt 90 fölé vinni a cadence-t, és mostmár odafigyelés nélkül is megy. A kérdés már csak az, hogy ez fekszik-e igazán. Ehhez versenyezni kell, megfigyelni a teljesítményt, az átállást futásra stb.. 

Volt még egy dolog, amit kipróbáltam. Sokszor láttam tőle, hogy kiállva megy emelkedőn, és csa megy, és megy, és nem lassít, nem ül vissza, hanem rendíthetetlenül tép fölfelé a hegyre. Bevallom, ez nagyon megfogott, és akkoriban a János-hegyi edzéseimbe elkezdtem beépíteni minél több kiállva tekerést. Egész odáig fajult a dolog, hogy a Jagellótól a kilátóig kiállva mentem fel. Perceket javítottam a legjobb időimen is ezzel a technikával, ugyanakkor fontos az is, hogy ez nem spórolós technika. Gyakorlással meg lehet szokni, és jobban lehet bírni, de egy 80-100km-es versenyen az utolsó harmadára tenném. 

Kitartás

Ha valamit még el lehet tanulni Lance-től, akkor az a kitartása. Nem csak arról beszélek, hogy legyőzte a hererákot, hanem egyszerűen bele lett kódolva, hogy a segge csak addig éri a földet, amíg azonnal fel nem pattan, vissza a "nyeregbe". Nagyon sajnálom, hogy nem engedik triatlonozni sem, pedig 20 évig csinálta, és abban is nagy jó. Még most is! Amikor fel kellett adnom az Ironman-t, vagy amikor bukást szenvedtem a Turul kupán, mindig eszembe jutott, hogy a győztes emberekben ez nem kudarcként játszódik le. Ebből is csak tanulni lehet, megosztani másokkal a tapasztalatainkat és menni tovább, csinálni, edzeni, készülni, és menni, menni tovább.

Ez nem az én évem, legalábbis nem a legszerencsésebb. A Turul kupa, 83km-es mezőnyverseny az idei második verseny, amit nem sikerült befejeznem. Meglehetősen lehangoló. Ráadásul elégsz jól ment, a reggeli kedvemhez és formámhoz képest. Nem sokat pihentem a héten, kemény edzések voltak, amit éreztem a combomban.

Úgy álltam a rajthoz, hogy szépen megcsinálom, megoldom, mint egy feladatot. Nem voltam vérmes kedvemben, ami persze az első 2-3km alatt elmúlt. A legvégéről rajtoltam, ezért az első pár km-en kapaszkodni kellett a kormányba, hogy előrrébb jussak. Nehéz ilyenkor, hogy megtaláljam az erőmnek megfelelő bolyt. Nem takarékoskodtam az erőmmel. Ha megláttam egy kisebb csoportot, azonnal besprinteltem őket, ami fájdalmas, néha elég hosszú volt. Kb 10km után értem be azt a bolyt, ami jónak tűnt, erősek voltak, és komoly kihívás volt benne maradni. Sajnos az emelkedőket nagyon megtoltam, mert csak ott tudtam közeledni, ha be akartam érni egy csoportot. Vízszintesen és lejtőn szinte lehetetlen, ezért amint emelkedett, teljes erőből téptem előre. Ez sokat kivett, de mindig úgy éreztem, hogy hamar regenerálódtam a szélárnyékban. Két emelkedőn előre mentem vezetni. Igyekeztem jó tempót diktálni, ami bejött, mert sokáig nem akart senki előre menni. Ez mindig jó érzés. Hasznos tagja lenni a csoportnak. Én nem nyerni mentem ide, hanem egy jót versenyezni és tanulni.

Olyan 35-40km után beért minket a 40+-os csoport eleje, 4 fő, akikkel megpróbáltunk menni. Erős lett a tempó, az emelkedőket jól megrángatták az előttem haladók. Volt, amikor leszakadtam 5-10 méterre, de szerencsére az emelkedő tetejére érve annyira lelassultak, hogy a saját tempómba beértem őket. Benne volt a pakliban, hogy hamarosan leszakadok, de megfogadtam, hogy spórolás nélkül, minden erőmmel igyekszem ott maradni minél tovább.

A sors közbeszólt. 53. km-nél bukott az előttem haladó kispesti versenyző. Egy hatalmas kátyút kapott telibe. Igyekezetem kikerülni, de túl gyorsan mentünk (az órám utolsó mért értéke 52,9km/h), én pont rá tettem akkor a kerekem, közel volt, elkerülhetetlen volt, hogy én is bukom. A pillanat megnyúlik ilyenkor, volt időm átgondolni, hogy bukni fogok, hogy gyorsan megyünk, és ilyen még nem volt. Eszméletemnél voltam végig, elég megrázó élmény volt, a földetérés utáni első gondolatom az volt, hogy vajon jönnek-e mögöttem, és igyekeztem lemászni az útról. Szerencsére hamar jött a záró kocsi, a sofőr pedig nagyon rendes volt. Gyorsan ellátott minket, bevitt egy tábláig, ahova a mentő jött értem. A kerékpáromat is felvitte a Turul parkolóhoz. 

Innen már semmi érdekes. Mentő, röntgen, ultrahang, pisi és eredményre várás. Legaláb kiderült, hogy makk egészséges vagyok és piszok mázlista is.  Diagnózis: könyök zúzódása, csípő zúzódása (ez fáj piszokul), váll és felkar zúzódása és hasfali zúzódás, bár ezt kétlem. Köszönöm a gyors ellátást és segítséget a zárókocsi sofőrjének, a mentősök türelmét,  és köszönöm a sürgősségi dolgozóknak is Esztergomban, mindenki jófej volt és kedves. Személyesen pedig megköszöntem, hogy barátom, Andris el tudott jönni értem a verseny után, elhozták a párom, és a kocsim, a cuccaimmal. Jól esett, hogy többen is mondták, hogy eljöttek volna értem. Ilyenkor elgondolkodtat, hogy mennyire jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, ha baj van. 

Ennyit a szomorú dolgokról. Amint a csípőm jobban lesz, brinága kell ülni. Jó lenne a nyaralás előtt minél többet edzeni. Az még 12 nap. Remélem ezzel vége a rossz sorozatnak.

Nándi tanácsára indultam az év ezen szakaszában sprint versenyen, ugyanis kitaláltam, hogy gyorsulni szeretnék. Azóta gyilkos edzéseket ír, és fokozza is őket. Így jött az is, hogy a sprint versenyek tudnak a legjobban gyorsítani. Edzésen is mehetsz erőből, sprintelhetsz, de a versenyen még ott van az a kis plusz, amit a lelkes tömeg és az adrenalin jelent. És a saját határaid átlépése valamint a flow. Egy jól felkészült versenyző biztos, hogy még sprinten is megéli a flow élményét, ami bár angol, de úgy tudom, hogy magyar "találmány". 

Ezért regisztráltam és indultam szombat reggel a barátnőmmel a Balassagyarmat melletti Nyírjesre versenyezni. Cél nélkül mondhatni. Csupán annyi volt a célom, hogy kellemesen elfáradjak, és persze beérjek a célba. Új helyszínre mindig nehezebben érkezem, de talán most nem volt akkora izgulás. Végülis, lassan 3 éve csinálom ezt. 

A rajtszám felvételnél voltak gondok, a segítő személyzet sajnos nem volt teljesen ura a helyzetnek, időnek és tömegnek, sokan idegeskedtek, hangosan is. Én csendben, de feszültem vártam a soromra, hisz hamarosan jött a rajt. Egyre többször néztem az órám, míg végül megkaptam és rohantam is a partra. Még időben voltunk, bedepóztam, és volt egy kis idő izgulni is. Főleg a ..

Úszás

..a vízben. 9:00-kor lett volna a rajt, és 8:54-kor mentem a tóba. A víz hőfoka ismeretlen, de kellemes, a talaj homokos, semmi nyálkás vagy szúrós. Az időjárás tökéletes, nem kívánhattam volna jobbat. A rajt viszont elcsúszott picit, állítólag a mentőkre vártunk, nagyon helyes. 9:06-kor indultunk. Én a szokásos jobb szélén voltam, kerülvén a bunyót, és a tömeget. Mint általában, most is bejött, sima utam volt. Az elején szokásosan nem éreztem magam jól a vízben, de ez nem tartott sokáig. Hamarosan elkezdtem élvezni, a szélén úszva pedig különösen vidám és egyedi hangulatot adott a partközeli úszás, néha belógó fák lombjai mellett, máshol pedig családok néztek minket :) Amikor kezdem jól érezni magam, olyankor mindig rákapcsolok, és ha minden oké, akkor igyekszem jó 80%-on úszni. A barátnőm szerint egészen elöl indultam a mezőnyben, és kb a középmezőny elejével jöhettem ki. Igazi sikersztori. Az időm nem tudok részletesen, de a telefonomról készült képek időpontjai alapján alig 14 perc, vagy kevesebb volt. Egyéni csúcs! Eddigi legjobb mért időm 15:01 volt. 

Kerékpár

Úszásból kijövet nem futottam úgy, ahogy szoktam, ezt a párom is megjegyezte. Emlékszem, ez tudatos volt, de amit tudtam, az a tudás odaveszett, mert már nem tudom. Csak erre a gondolatra emlékszem: "nehogy elessek, csak lassan, nem ezen múlik..". Ki tudja, egy versenyző előttem 2mp-el futott be. Valami mégis ezen múlt. Így eljutottam sikeresen  és két lábon a kerékpáromig, amin ott lógott a két új karbon kerekem. Gyorsak, veszélyesek, könnyűek. Kocogás közben megszabadultam a sapitól és a szemüvegtől, zokni nélkül húztam cipőt, bukó és szemüveg a fejre és már akasztottam is le a paripát. Szerencsére mindig egyértelmű volt, hogy merre kell szaladni, ugyanis abban a felfokozott helyzetben korlátozottak a látási és értelmi képességek. 

A kerékpár pályáról annyit tudtam, hogy frissen aszfaltozott, jó minőségű, két körös lesz, és persze 20km. Azt nem tudtam, hogy az első 5km végig emelkedik, csak olyan 4km körül van egy lejtő, ami a fordító után kis emelkedő lesz, majd lejt befelé a fordítőig és repeta. Igencsak meglepődtem, amikor felszálltam, és elkezdtem tekerni. Elsőre azt gondoltam, hogy biztosan addig emelkedik, amíg kiérünk a tó közeléből, de nem így lett. Emiatt az óvatos kezdésből kezdeményezés lett. Az első 5km-en még vegyes érzések voltak bennem, nem tudtam, hogy mennyire fogom bírni, és sokáig nem láttam előttem csak olyan embert, akire nem felérni kell, hanem elmenni mellette. majd az első fordító előtt beértem egy csapatot. Velük fordultam kint, velük gurultam be a benti fordítóig, majd velük indultam a második körre.

Addigra jó állapotba kerültek a lábaim, és gondoltam, az emelkedőn húzzuk meg, még beérhetünk egy másik bolyt is. Így magabiztosságtól duzzadva előre mentem, hogy én is vezessek egy kicsit, amíg belövöm a tempót, mert kicsit ellustult a banda. 1-2 perc után megláttam egy újabb bolyt. Gondoltam, őket beérjük, ezt még szívesen meghúzom, aztn pihi, de már ekkor leszakadtak tőlem több mint 20 méterrel. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bevárom őket és újra, de ezt gyorsan elvetettem. Ha már most leszakadtak, akkor később se tudnak jönni, így rákapcsoltam, és behúztam magam a következő csapat szelébe. 1-2 percet vártam, mire újra előre mentem, hogy vezessek. Nincs vesztegetni való idő, az emelkedős rész 4-5km, utána lejtőn nem vagyok igazán jó. Történelem megismétli önmagát, ez a csapat is leszakadt, de mostmár nem érdekelt semmi, akkor megyek egyedül. Idő közben azért figyeltem egy másik versenyzőt (talán a 439-es), aki szintén nem találta a helyét. Ő jött mellém, és azt mondta, hogy nyomjuk ketten mostmár. Ez jó volt, nagyon egyformák voltunk erőben, így egymást tudtuk húzni. Ha én kifingtam, Ő következett és fordítva. Száguldottunk, előztünk, igazi flow élmény volt, amit már megalapozott az emelkedőn elért sikerélményem is. A lábaim kezdtek fáradni, de tudtam, hogy ez még nem komoly. Így értünk a depóba. 32:30 körül tekertem (37-es átlag).

Futás

Nem emlékszem pontosan, de nem rémlik, hogy görcsölni akart volna a vádlim. Újabb sikerélmény. Jó lendülettel indultam ki a pályára, és tudtam, hogy nem aszfalt lesz, de a jókedvem maradt. A páromtól kaptam sótablettát, amit az első frissítő ponton bekaptam, és innentől semmi extra, csak futás. Hol könnyebben, hol nehezebben, picit szines volt, picit földes, picit faforgácsos, de valahogy ez adta meg ezt a remek ízt a versenynek. Ha nem lenne fűzős, akkor a terepcsukámat hozom el. 19 percet futottam, de állítólag a pálya kb 4600 méter. Így se rossz, így is egyéni csúcsomat futottam, mert 4:08-as átlaggal még nem futottam ennyit. 

A célba vezető úton szalma volt. Én, aki az aszfalthoz szoktam, nagyon csodálkoztam ezen, de semmit sem vett el az élményből, talán a tempóból egy kicsit, de akkor ugyan úgy mindenkinek. A vége 1:09:03 lett, ami 4 és fél perc javítás az eddigi legjobb időmön, és ami elég volt egy korosztályos 2. helyre a dobogón. Sajnos hazajöttem a verseny után, nem gondoltam, hogy dobogóra állhatok. Heten voltunk a korosztályomban, éppen jól alakult, ennyi történt, de ezentúl figyelmesebb leszek, mert akárhogy is, de a dobogón állni jó! És azt sem tervezem, hogy megállok az edzésekkel, szóval remélem, lesz még lehetőségem jövőre is dobogóra állni. 

Van egy edzés, amit már most nagyon szeretek, mert jól méhető és összehasonlítható. Csupán 1 óra tekerésről van szó, annyira meg sem kell szakadni benne, de fontos, hogy mindig ugyan annyira. Benne 3 * 8 perc tempó :)

2015.07.09.
Laps | Dist.km  | AVG Speed | CAD rpm | szívverés | Ascent (m)
 1     4,7        35,4        109       1414          5 
 2     4,9        36,4        106       1422         15  
 3     5,2        38,8        113       1422          5 

Az útvonal teljesen ugyan az. Ami különbség volt:
- tegnap erősebb volt kicsit a szél, mint a múlt héten
- jobban betartottam a pihi szakaszokat
- lehet, hogy fejben bennem volt, hogy jobban akarok menni, mint a múlthéten :) 

Konklúzió:
- most egyenletesebb volt a szívverésem
- sokkal magasabb fordulaton mentem (teljesen véletlen)
- 200m-el többet mentem :)

2015.07.01.
Laps | Dist.km  | AVG Speed | CAD rpm | szívverés | Ascent (m)
 1     4,6        34,4        88        1422          5 
 2     5,0        37,5        96        1463         15  
 3     5,1        37,6        91        1471          5 

Utána még volt 30 perc futás, amiből az első 20p temó. ez is jól sikerült, leszámítva, hogy elfelejtettem egy fontos dolgot és sietnem kellett a végén. Ma nagyon kemény futóedzés lesz a pályán. Várom már.

Amióta az eszemet tudom (..?!), nem szerettem gyalogolni. A lányok igen, sajnos, gondoltam így mindig. Ráadásul lassan! Unalmas, nem hatákony, lassú, nem haladsz, és .. áhh. Tényleg nem értettem miért jó, én mindig arra törekedtem, hogy amit csinálok, az hatékony legyen és legyen célja. Vagyis, ha el kellett jutnom valahová, akkor a leggyorsabb utat választottam. BKV nem az, bár a metro néha jó választás, ugyanakkor zavar, hogy sok ember, túl közel van az intim szférámhoz, vagy éppen benne is van 2-3. Vidéki ember vagyok, nagyobb a személyes térigényem és pont. Autót vezetni Budapesten (számomra) horror, így maradt a bicikli. Így indult mindent (kerékpárverseny majd triatlon).

Bringával gyorsan - bár nem túl biztonságosan - lehetett eljutni bárhová. Vannak hátrányai, pl.: megizzadsz, ami néha belefér, sokszor nem. Történt, hogy a fixi-m defektet kapott. Otthon minden foltom régi (rossz), ki kellett dobni. Nincs belsőm sem, csak ami az ou-tihoz van, de azt nem használom fel. Időm és kedvem sem volt még bringaboltba elsétálni.

Így történt, hogy már több mint egy hete gyalog járok dolgozni. Reggel-este 2,2 - 2,2km. Napi minimum 4,5km-t sétálok, és tegnap valami fura módon elkezdtem lelassítani, és élvezni. Jó érzés lett nem sietni, könnyebb nézelődni. Tegnap úszni is gyalog mentem, és onnan egy barátomhoz, majd haza is. Összeadódik, és kb 10km-t gyalogoltam. Soknak tűnik, de nem az, és mégis, 10km mozgás az egészségesebb formából, hiszen vitathatatlan (még én sem vitatom), hogy sétálni egészséges és megnyugtató is (mostmár). Ennél már csak egy jobb lehet, mezítláb sétálni, de Budapeste nem merem nyugodt szívvel ajánlani, csak azoknak, akik szeretik az extrém sportot :) De a Kopaszira el lehet sétálni - alig 12km tőlem - és ott mezítláb is lehet folytatni. Azthiszem, tudok valakit, aki ezt értékelni fogja :)

A feelinghez valószínűleg hozzátesz Bob Dylan is, de ha nem Őt hallgatom, akkor CodeSchool Podcast-et. Mert erre is jó a séta, lehet közben tanulni. Autózás és kerékpározás közben nem egy életbiztosítás. 

Végül a cipő. Most vettem csak észre magamon, hogy az olcsó,  Decathlonos sportcipőmben járok egy hete dolgozni. Bármilyen hülyén is nézek ki, ez a legkényelmesebb. A többi cipőm arra valóban jó volt, hogy eltekerjek a munkahelyemre, és ott papucsra cseréljem az íróasztalom alatt, had szellőzzön. Ezekután teljes mértékben megértem Steve Jobs-ot is, hogy miért járt sportcipőben. Többször említik az életrajzában, hogy probélmák megoldásához, vagy egy komolyabb beszélgetéshez is sétálni indult. Nem véletlen, szerintem nem kell Őt bemutatni, hogy mire vitte. 

Még csak 3 éve triatlonozom, de már tavaly is felmerült, hogy jó lenne nem csupán Balaton szelettel és vízzel edzeni. Versenyek előtti időszakban (hónapban) igyekeztem mindig venni valamilyen terméket, de ezek elég drágák általában, persze nem mindenkinek, tudom. Ha rendesen akarom csinálni, akkor vennem kell izo-t, és minimum energia szeleteket és géleket. De nem beszéltem az edzés utáni feltöltésről, amire szintén vannak termékek minden márkában. Ugyanakkor jó lenne, ha lenne egy olyan megoldás, ami olcsó, és többek számára elérhető, de mégis hasznosabb a víznél és a Balaton szeletnél együtt. 

Én a PowerBart használom, mert általában ez szokott lenni a versenyeken, amikre megyek (OrfűMAD, BalatonMan, Budapest Ironman 70.3, stb..). A Sponsertől is próbáltam már az izo-t, de azt alig tudtam meginni. Fonsot, hogy mi van benne, de talán ennyire fontos, hogy milyen az íze, hiszen ha van egy finomabb, de kevésbé ütős, akkor is azt választom, mert abból meg tudok inni másfél litert is egy óra alatt.

S mivel a PowerBar nekem elég drága ahhoz, hogy egész évben azzal edzzek, eszembe jutott, hogy van a BioTechUSA-nak egy új terméke az Endurance. 1000ml-es kiszerelésben jön a Multi Hypotonic (Vitamins & Energy), 1 adag = 10ml = összesen: 100 adag. Én háromszor nyomok belőle egy kulacsba, ami 750ml. Vitathatatlan, hogy nincs benne annyi, mint a PowerBar-os Isoactive porban / adag, viszont, a PoweBar-t alig tudom meginni, főleg, amikor már 3-4 óra eltelt a bringán, és még meleg is a folyadék. Ellenben, az Endurance finom, nagyon eltalálták vele az ízlésem, és meg tudom inni bármikor. Sőt, többet is iszom, amióta ezt használom, a vizes kulacsba is ez kerül, és kevesebb, mint a felébe árban. 

Tehát, úgy öntöttem, hogy edzésre ez nekem tökéletes lesz, de versenyre biztos, hogy nem ezt választanám. Emellett ajánlom még edzésre a BioTech többi termékét is, vagy legalábbis a gélt, ami szintén szerényebb tartalomra, de finom, és kevesebb, mint fele annyiba kerül! Nagyjából 3 hete edzek ezzel, még sok van benne :)

Viszont, kedvet kaptam egyéb táplálékkiegészítőt is kipróbálni, olyat is, amik nem feltétlen az állóképességi sportolóknak feljesztettek ki, mint például a tejsavó fehérje. Úgy tervezem, hogy leginkább a keményebb, intenzív vagy nagyon hosszú edzések előtt/után fogok inni, kiegészítve a rendes táplálkozásom, ami hagy némi kívánnivalót maga után. Erről majd még később.

Végül, ez a bejegyzés nem csak triatlonistáknak szól, hanem bárkinek, aki legalább 1 órás edzést végez, legyen az úszás, kerékpár, futás vagy bármi :) 

Vannak dolgok, amiket már megtanultunk a saját "hibáinkon" keresztül. Az egyik ilyen lecke az eléhezés.

Biztos mindenkivel előfordult már, hogy tovább kellett maradni a munkahelyen, befejezni egy határidős feladatot, vagy éppen egy kollégával beszélgettük el az időt. Velem ez sokszor megtörténik. Ilyenkor esek abba a csapdába, hogy a munka utáni edzés előtt enni már késő, de ha nem eszek, akkor eléhezek edzés közben. Kerékpáron nincs komoly probléma, mert a bemelegítés alatt még bármit meg tudok enni, de úszás közben senkinem sem ajánlom.

(A cikkben leírtak nem ajánlások, inkább felhívás arra, hogy szánjunk időt szervezetünk megismerésére. Kísérletezgessen mindenki, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni az edzésekből, főleg, ha kevés idő van rá.)

Mik a lehetőségek vész esetén?

• úszás előtt egy Balaton szeletet, lehetőleg még úton hazafelé
• futás előtt egy kisebb péksütibelefér
• nem evés kizárva, éhesen nem edzem soha!

Éhesen se dolgozni, de edzeni nem fogok, mert egyszerűen nem tartom jónak. Ha hibáztam, hát férfiasan viselem, és leglaább egy esti erőnléti edzést megcsinálok. Úszás előtt enni nem jó, fészkelődik az étel, megbüffent kicsit, de egy Balaton szelettől még sose volt bajom. Könnyű, nápolyi-szerű csokis bevonatú, és még mindig jobb az "utóíze" mint a kolbászos szenyának. Futás esetén mindig megnézem, hogy pontosan mit kell majd csinálnom. Laza, hosszú futás esetén képes vagyok enni, előtte is fér, és közben is. Sprintelős edzés esetén viszont vállalom a kockázatot, hogy a Balaton szelet visszaköszönhet.

Nem csak a csoki, inkább sok kicsi, ami nekem bejött. Izo-t mindig iszok edzés előtt, csak 2-3dl-t. Nem ilyenkor pólotom az egész napi folyadék adagot, viszont a sima víznél százszor jobb. A BioTech Endurance márka alatt kapható izo íze nekem nagyon bejött. Szirup, olcsó, de sokkal kevesebb benne a hasznos összetevő, mint pl a PowerBar termékeiben. Ha nagyon nagy a probléma, akkor egy zselét is elpusztítok, nekem ez sosem jön vissza. Van hányingerem, de nincs output. 

A hörcsög módszer

Az eléhezés megelőzéséhez az egyik legjobb megoldás. A munkahelyemen mindig van kg-os kiszerelésben aszalt gyümölcsös gabonapehely, amiből minden ebéd után 3-4 órával (így edzés előtt kb 2 órával) eszek. Gyakran tartok magvakat is bent, napközbeni "nasi" gyanánt. Otthon is ez a stratégia. Nálam bármikor elfogyhat a kaja észrevétlenül, ezért mindig kell tartani otthon dugiban. Jellemzően 7days duplacsokis croissant :)

Táplálékkiegészítők

Mely kiegészítheti, nem helyettesíti a normális táplálozást. De valljuk be, előfordulhat olyan eset, hogy felkelsz reggel, és nincs otthon semmi. Akkor nagyon jól jön, hogy van otthon a kemény edzések napjára szánt fehérje, ami tejjel ég laktatóbb. Addig biztosan kitart, amíg eljutsz a boltba, vagy egy reggeliző helyre. Reggelire én egyébként is fehérjedúsan szeretek/szeretnék mindig enni.

Pocsék! Legalábbis eleinte, utóinte nem tudom. 

Ha nem volna világos, a Balatonban egy fiú vészt kiáltott, majd csónakból partra szállot, s eképp állt ott.. "Feladtam a hétvégi Iron távot"

3 éve triatlonozom. 1x iron táv, 4x féltáv és az apraja. Mindegyiken problémáztam az úszás első negyedében. Alapvetően az úszással nincs bajom, inkább a vízbefullással. Ahogy a repüléstől sem félek, de a zuhanástól megalapozottan. Nálam több esemély is kiválthat minipánikot, ilyenkor mellúszásban rendezem a légzésem, majd gyorsban folytatom, és a végére még élvezem is. Ezen a napon sem volt más terv, nem is számoltam mással.

Odin szakállára mondom, sose gondoltam erre a rizikófaktorra. Mindig is azt hittem, hogy ha fel kell majd adnom egy versenyt, akkor azt a futáson fogom megtenni. 

Fel kellett adnom, ..

mert nem tudtam már a második kör első nagy bója után rendezni a légzésem, és komolyan attól féltem, hogy meg fogok itt fulladni. 

Mi reggel 8-kor rajtoltunk, és kétszer 1,9km volt az úszókör. Az első körben is nagyon zavart a hullámzás, de mindig össze tudtam magam szedni, és folytatni. Sokszor kellett megállnom mellben és rendezni a légzésem és kezelni a fulladástól való erősödő félelmet, ami múlik, ha már van elég levegő. A második körben (esküszöm) még nagyobbak voltak a hullámok, és volt egy újdonság is az első körhöz képest. Voltak nagyobb hullámok, ami a megszokottnál is nagyobbak voltak, és úszva, a vízben éreztem, hogy jobban felemelkedek, és tovább tart és a lefelé menet is. Néha azt se tudtam, hol vagyok a vízben, merre van a levegő. Jött a pánik, köhögtem a víztől, nyeltem tovább, váltottam mellre. Mindenáron ki akartam bírni a fordítóig, és nagyon meg is szenvedtem, de sikerült. Bíztam benne, hogy utána jobb lesz, vártam a megkönnyebbülést, de nem jött. Egyre rövidebb ideig tudtam gyorsban úszni, egyre kevésbé voltam jól, nem tudtam lenyugtatni magam. Ilyen pánikhelyzetben úgy éreztem, hogy vagy kimegyek most, vagy vége a dalnak. Már a gyomrom sem volt rendbenm sokat ihattam. Jeleztem, kivittek, kiszálltam.

Ezt csak úgy tudom megoldani, ha megtanulom legyőzni azokat a gondolatokat, amik a vízbefulladásról szólnak. Évek óta küzdök ezzel. Számomra egyetlen verseny sem könnyű, de ilyen még nem volt. Eddig csak annyit szoktam bukni, hogy lassabban érek a célba, mert a szélére kihúzódva kerülök egy picit, hosszabb a táv, de legalább nincs ember körülöttem. Mivel a vége jó, egyértelmű, hogy semmi sem változik, csak a gondolkodásom, vagyis az önbizalmam megnő meg azzal, hogy nemsokára vége, és mégsem fulladtam meg.

Nem hülyeség, nem közhely: "fejben dől el"

Nem állunk meg

Néha jó megállni egy kicsit. Az út szélére leülni, s kolbászos szendvicset majszolva átgondolni, hogy merre tartok, és miért tartok arra. Amikor az ember felad egy versenyt, ezt valószínűleg meg is teszi, legalábbis, kivéve, ha a feladás már nem az első, és megtanult túllendülni ezen az ember. Arra jutottam, hogy keményebben kell edzenem tovább, és sikeres versenyekkel feledtetni magammal és másokkal is ezt a napot. 

Most legalább pihent(agyú) vagyok, tudok edzeni, készülni, és hétfő óta (már harmadnap) el is kezdtem a munkát. A következő hetekben intenzív edzéseim lesznek és a gyorsulás a cél. Ezeket nagyon szeretem, tegnap volt az első kerékpáron. Amikor fogat összeszorítva, a kormányt indokolatlanul erősen markolva taposod a pedált a 8. sprintben, és érzed, hogy teljesen erőtlenül taposod, de nem lassíthatsz, van még hosszú 10mp, amitben tartani kell a tempót. Ez most jót tesz.

Update (2015.06.29

Több, mint 2 hete vége a versenynek. A lelkesedésem töretlen, nem gondolok már erre a hétvégére. Sok intenzív edzésem van, nagyon lefáraszt, szeretem őket. Holnapi futást most kaptam meg Nánditól, lesz benne 10x1perc sprint, és 3:45-re kell(ene). Ez pörget, hogy ilyen edzéseket kapok, amiknek a végére garantáltan kifingok, de mégis, elég jól regenerálódom másnapra, és nem kell nagyokat pihenni. És a kemény edzések iránti magasztos tisztelet az, ami miatt egyre jobban figyelek a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, valamint a minél jobb táplálkozásra is edzés után, és persze egész nap.