Reggel 8:15-re érkeztünk a párommal a "szomszéd utcából", "VIP" parkolóhely mellett további előnye a korán érkezésnek a terepszemle, hangolódás, megnyugvás és figyelés. Ezt mind-mind szeretem csinálni. Sorba sem kellett állni, szinte azonnal kaptam a csomagom, és 1500 plusz forintért megvettem a pólót is, mert tetszik, és abban megyek holnap dolgozni. De nyugtalanított valami. A térképről nem tudtam leolvasni, hogy merre fogunk indulni?! Ez elég komoly probléma lett, amiben senki sem tudott segíteni az ottlévők közül, csak egy tavalyi induló, akinek most itt is köszönöm :) 

Téli Mátra M

Idén az első közösségi megmozdulásom egy bakancsos teljesítménytúra volt a Mátrában. 25 km távra neveztünk harmadmagammal. Reggel 7-kor indultunk Mátraházára (nem hallgatva az ajánlásra), így sikerült belefutni egy kb 2,5km-es autósorba. Itt a rendőrök utasítására az út szélén nagytuk az autót, és besétáltunk a regisztrációhoz (2,5km).

Lehetne redhagyó, hogy minden év december 31-én leülök a gépem elé, és tömören, átfogóan összefoglalom az évem, miközben kint már durrognak a szilveszteri tüzijátékok, és feltehetően hangolódnak sokan. Legyen így. Ma kezdem.

Eljött ez a szép hónap is, ami szerintem a 12 hónapból a legkevésbé szerethető számomra. Jelzi, hogy vége a kedvenc időszakomnak, és jön a rideg tél. Már kellően hűvös, általában a hóból is ízelítőt kapunk. Én, aki a nap gyerme vagyok (gondolom) kissé nehezen viselem, de azért feltalálom magam. Számomra a november-december az a hónap, amikor újra felébredek és elkezdek készülni a következő évre, vagyis elkezdek alapozni. Ezt mindig utáltam, de most más lesz, mint eddig. Most nincs triatlonos cél 2016-ra, csakis futócél van. UTH115. Erre készülök, erre kell hangolódnom, és a km gyűjtés is ezért lesz. 

Ez volt a harmadik versenyem itt, és eddig mindig sikerült új egyéni csúcsot futnom. Van valami rossz abban, amikor folyamatosan javuló tendenciát mutat az edzésnapló, és minden versenyen jobb és gyorsabb lesz az előzőnél. Egy rossz dolog van benne, de az komoly szorongássá is válhat. Ez pedig az elvárás, amit magam felé állítasz fel, és a teljesítményed növekedésével lineárisan nő. És most nem csak a félmaratoni időimről beszélek, hanem bármiről. De ez talán megér egy teljesen külön cikket, ezért nem is húzom az időt.

Miénk a terep szervezésében, 9km-es távon indultam. Ezen kívül volt 4,5km-es táv is, lépcsőfutás és gyermek futamok is. A magam részéről a kíváncsiság viezérelt. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz egy futóverseny a városban, de mégis a várostól mentesen. 

13km tőlem a verseny, tökéletes bemelegítés fixivel, a végén kis nyúzó, kapaszkodós rész, majd a tömeg miatt (na persze, a tömeg..) le kellett szállnom, és toltam a bringát. De nem haza! Az első fáig, ami még nem érintette a tetthely epicentrumát, elkerülvén a kellemetlenkedést, a canga kényelmes magányban támasztotta az egyik fát, s várt. Mindig félve hagyom ott, pedig kinek kellene .. még váltó sincs rajta, de gáz.

Leültem a fűbe kicsit, némileg beindította a hűtőrendszerem az odaút, elkezdtem izzadni. Így száradtam ott a napon kiterülve, és kikapcsoltam az agyam, beszívtam a nyugalmat. Élveztem a meleget, a napot, a sport zaját a távolban, ahol már melegíteni kezdtek a gyerekek. Felvettem a rajtcsomagot és visszafeküdtem a helyemre. Egy egész órám volt csak magamra, és ezalatt végig nem csináltam semmit, csak feküdtem. Fura, de pont ettől olyan emlékezetes ez a rész. Általában kapkodással és némi stresszel telik a rajt előtti idő.

Most nem. A bemelegítés után - amiben igyekeztem részt venni, de legalábbis ott áltam hátul - még maradt 10 perc a rajtig, amit szintén relaxálással töltöttem. Teljes nyugalomban vártam az utolsó 2 percet, majd besoroltam. A közepétől kissé előrébb helyezkedtem, és az volt a terv, hogy megnyomom ezt a versenyt. Így is lett, de nem volt egy ász ötlet. Az első kör után ugyanis úgy ki voltam fulladva, hogy abba is akartam hagyni az egészet. Nagyon eltaktikáztam, fogalmam sem volt, hogy futok le még egyszer 4,5km-t. A lépcső, az lehetett a ludas, ott nagyon vigyázni kell. És annak is köze lehetett a kudarchoz, hogy nem sokat futok hegyre, vagyis semmit. De ez most változni fog, elhatároztam. 

Végülis beértem a célba, mert idén már ez sem volt olyan biztos, mint korábban. Nagyon elfáradtam, egy liter vizet ittam a csoki mellé, amit kaptunk. Magamba szálltam kicsit. Mindig, minden versenyen lehet mit tanulni. És jók ezek a rövid versenyek is, mert jól lehet velük gyorsulni. 

Összességében

Összességében egy imádni való cuki verseny volt. Szerettem, hogy nem volt hatalmas tömeg, szerettem, hogy minden kényelemes volt és laza, és jó volt az idő. Szerettem a pályát, ami megalázott, és szerettem a célbaérést. Örömmel teli verseny volt. Kicsit megismertem a Gellért-hegyet, és emlékszem is, hogy megfogadtam, hogy jövök ide futni. Este is nagyon szép lehet, hiszen egy részén rálátni a Dunára és a pesti oldalra is. Sötétben szép az. 

Készült egy remek összefoglaló videó is :) Bevallom, boldog vagyok, hogy szerepelhetek benne :) igaz, a két legkellemetlenebb, legmegalázóbb pillanat, de üsse kő :)

Nem az első alkalom, hogy be akarom fejezni a versenyzést, de eddig sosem voltam elég elszánt. Tavaly például nem úsztam és nem bringáztam 3 hónapig egyáltalán, csak futogattam. Januárban betelt a pohár. Egyszerűen gyötört a gondolat, hogy 2 kemény év, sok munka, edzés és ezt mind hagyom veszni. Teljesen rosszul álltam tehát hozzá, ezért újra edzővel folytattam a munkát, és életem legeredményesebb éve lett, s egyben a legszínesebb is. Miért is?

• első érmek: két korcsoportos ezüstérem (OrfűMAD és Palóc triatlon)
• két versenyfeladás (BalatonMan Iron és Turul kupa bukás)
• életem első ultrafutó versenye (UTH 52, előkelő 22. hely, de a VTFM is jól sikerült)
• első "komolyabb" Ironman 70.3 versenyeredményem is megszületett
• Félmaraton időm is nagyon jól alakult a Wizz Air-en

A triatlonból már nem tudok többet kivenni, csak még több erőforrás ráfordítással. Motiváció sincs. Nem motivál, hogy még gyorsabban csináljam meg a 70.3-as távot hatodjára. Rájöttem, hogy bár szeretem ezt a sportot, de nem akarom egész életemben ezt csinálni szünet nélkül. 

Ideje új kihívásokat keresnem, ami illeszkedik a jövőképembe is. Ezek magánügyi dolgok, de nem titkosak. 30 múltam, mostmár szeretnék másmilyen nyomot hagyni a világban, nem is egyet :)

Azt nem mondom, hogy végleg befejeztem, csak azt, hogy most befejezem. Még nem tudom mit fogok csinálni, annyi lehetőség van. Addigis futok és néha bringázok egy nagyot. Kacérkodom, hogy újra eljárok boulderezni is, nagyon jót tesz a hátizmaimnak. A terepfutás és az ultrafutás is izgat. De gondolkozom a jógán is, és tavasszal szeretnék a patakparton (ahol lakom) egy kis futóközösséget szervezni a lakókból. A ping-pong is hiányzik már.

A lényeg az, hogy mindig arra kell mennem, ahová a szívem húz. Az nem jó megoldás, ha valamit azért csinálok, mert "már annyi munka van benne". A komfort zónában maradni túl sokáig sem jó. A triatlon pedig akár hogyan is nézem, már a komfort zónám része, és talán ez az, ami miatt szüneteltetnem kell.

Idén második alkalommal indultam ezen a versenyen. Tavaly a páromat kísértem, idén már külön futottunk. Korábban azzala  tervvel készültem, hogy nem fogom magamból kiadni a maximumot a versenyen, hogy a következő héten azonnal folytathassam az edzéseket. Akkor még nem döntöttem el, hogy indulok-e a Piros85-ön, de a verseny előtti napoban lemondtam ezt a célt erre az évre. Egyszerűen csak azért, mert az év közepe nem olyan edzésekből állt, amikkel nyugodtan odaállnék a rajthoz, és a terepismeret hiánya is komoly probléma lenne. 

Ezért a Wizz Air-en úgy indultam el reggel, hogy futok egy erőset, és menet közben majd kialakul, hogy lesz-e egyéni csúcs vagy sem. Komoly esélyt láttam erre bevallom, mert elég jól ismerem a felkészültségi állapotom. Úgy gondoltam, ha jól mennek a lábaim, akkor meglehet az 1:37-1:38-as idő is, de legrosszabb esetben is 1:45 körül szerettem volna beérni.

A 2. rajtzónából indultam, és megfogadtam, hogy ha idén Siófokon elérem az 1:35-ös időt, akkor jövőre az 1-es zónából indulok végre! A 2-es rajtzóna farából kb a közepéig sétáltam fel, bár eleinte úgy gondoltam, hogy az elejéből indulok. Aztán jobb, hogy nem úgy tettem, mert a rajt után nem volt könnyű tartani a tempót a körülöttem lévőkkel. Igyekeztem a tömegben mozdulatlan maradni, csak azokat előztem, akik kifingtak a nitro után. Ebben a zónában ez ritka, itt már rutinosabbak vannak. Sokkal nagyobb volt a csend is, mint tavaly a tömeg hátsó felében. 

Az első vizes frissítőig elég érdekesen telt. Elkezdtem izzadni, és gyorsnak éreztem picit a tempót. Nem volt az, csak az én lábaim jobban szeretik a lassabb kezdést, és 4-5km kell, mire bemelegednek. Tartottam a tempót a többiekkel. Kinéztem pár embert, aki szerintem nem csak elfutja, hanem bírja és növelheti is majd később a tempót, és végig szemmel tartottam őket. Közben figyeltem, hogy lazán fussak, ne feszüljek be. Az első frissítőpont után kezdtem egészen jól érezni magam. 

A 10km-es tábláig kb eseménytelen volt a futás. Itt megnéztem az órám, 47 percet láttam, amit ma már pontosan tudok: 0:46:26. Az első fele tehát 4:39-es átlaggal sikerült. Nekem mindig gyorsabb szokott lenni a második fele, de csak azért, mert az utolsó 2-3km-t megnyomom. Többnyire egyenletes tempóban futok a terepviszonyoktól függően. Nem szoktam iramot váltani. Egy dolgot ezen a versenyen próbáltam ki először. Amikor éreztem, hogy keményedik a vádlim, elkezdtem nyújtani a lépéseket. Ez bevált háromszor is a verseny alatt, kellemesen ellazultak az izmaim. 

A budai oldalon voltak olyan gondolataim, hogy már kicsit unom, de a szukolók, és az útvonal hamar feledtették. A pesti rakparton is unalmas volt kicsit, itt már kezdtek gyengülni az emberek is, és maradoztak le. Egy dolog viszont tetszett itt. Ahogy futottunk a U-fordító felé, közel láthattam azokat, akik előttem futnak. Jól megnéztem őket, tudtam, hogy erősebbek, megfigyeltem az arcukat, a fizikai felépítésüket. Átlagos emberek, akik jobban felkészültek mint én. Irigylem őket, de legalább világossá válik, hogy még van hov fejlődni, még nem tarthatok a teljesítő képességeim végén. 

Végre megcéloztuk a belvárost, a Nyugati tér következett. Innen már tudtam, hogy nem lesz sok hátra, de az keményebb lesz, mint az első 10. A Nyugati felüljárót jól vettem, hallottam, hogy körülöttem sokakat megviselt. Mások "nyomora" önbizalmat ad, ez (sajnos) mindig így van nálam. Erőt merítek abból, ha más ugyan annyi km-el a háta mögött jobban szét van esve. Ugyanakkor, demotivál és lesúlyt, amikor azt látom, hogy valaki friss lábakkal fut el mellettem 18km-nél, de szerencsére ilyen most nem volt.

18 km után már fokozatos tempónövelésre koncentráltam. A tér kezdett beszűkülni, már nem néztem annyit oldalra, csak előre. Már nem érdekelt, ki hogyan fut, miben fut, mit beszél. Már nem foglalkoztam mással, csak magammal. Az utolsó frissítő a Cola volt, amiből megittam egy fél pohárral. Úgy tűnik, hogy ez csak triatlon versenyen esik jól. Kényelmetlen érzés volt a gyomromban tőle, majd egy kellemes büfivel ez távozott is. Hősök tere következett, s a tempó egyre keményebb volt. Folyamatosan dörzsölte a tenyerét a kisördög a bal vállamon azt suttogva, hogy "fussál csak kisapám, még az utolsó 500 méteren is kifeküdhetsz..". Ez hatással volt rám, és nem kezdtem bele az igazi sprintbe, csak tempóztam, és vártam, és figyeltem a lábaimat, és tartottam a tempót. Beértünk a ligetbe, igyekeztem gyorsítani, de még nem láttam azt a nyavajás célterületet, hol van már, hiszen lassan kimerítem minden erőforrásom, pszichikailag biztosan. Aztán végre megláttam, mások is meglátták és elkezdtem gyorsítani. Na azt már nem pupákok, ha eddig előztetek, itt már nem fogtok, és én is begyujtottam a tartalék rakátákat, így száguldottam szó szerint a cél felé. Az utolsó 100m ki volt táblázva, ez számomra azt jelezte, hogy itt már nem verseny, triatlon versenyekből tanulva, ezen a szakaszon már nem előztem. De az biztos, hogy ha valaki megtette volna velem, rálépek a pöcsére. Beértem. 1:36.52-őt láttam, ami végül 1:36:05 lett. 

Verseny idő: 1:36:05

Abszolút: 566 (5780), Korcsoport:  97 (852)

A frissítőpontokkal teljesen elégedett voltam. A lányok/fiúk kiabáltak, adogattak, szerintem kifogástalan volt a munkájuk. Egyetlen helyen volt problémám, valahol a vége felé, talán a híd alatt futhattunk át, ahol a tömeg és árnyék miatt nem vettem észre időben a szőlőcukros asztalt, így az kimaradt, pedig jól esett volna. Ezt leszámítva mindig magamhoz tudtam venni vizet, banánt, és másra nem is volt szükségem. Sajnos a futók közt sokan trehányak, és maguk alá dobálják a poharakat, ami nagy feketepont nekik. Nem gondolják át, hogy mögöttük még több ezren jönnek. Egyéb negatívumot nem tudok mindani. Tetszett az útvonal, a szurkolókat imádtam, pacsiztam velük, és a hangulatom és tempóm is feldobták. Köszönöm :)

Elsőre nagyon elégedett voltam, de aztán elgondolkoztam, hogy hol hozhattam volna még egy percet. Egyszer vagy kétszer megálltam inni, a többi alkalommal futva ittam. Pár alkalommal kicsit nehéz volt előzni, béna a helyezkedés egy ilyen versenyen, de ezt tudtam. Mindezek csak másodpercek, és én az 5780 férfiból csupán csak az 566. lettem, de nem ez számít. Csak én számítok, vagyis az én időm, ami ha 20mp-el jobb, akkor már 1.35-el kezdődik a végeredmény. 

Sebaj, novemberben Siófokon futhatok még egy egyéni csúcsot. 1:34-et szeretnék futni, és akkor jövőre már magabiztosan jelölöm be az 1-es rajtzónát a jeletkezési formban. Télre egy komoly alapozást tervezek, lehetőség szerint heti egy terepfutással. Ha minden jól sikerült, akkor 2016-ra sokkal jobban fogok futni.

Harmadik éve tapasztalom, hogy a nyár végére kicsit elegem lesz a triatlonból, hiányolni kezdem a hosszú futásokat. Rájöttem, hogy nem szenvedek komoly motiváció vesztést, ha nem erőltetem mind a 3 sport gyakorlását párhuzamosan az egész évben, hanem felosztom - példul - évszakokra. Még kialakulóban, de az már 3. éve látsizk, hogy ősszel szeretek többet futni, tehát erre kell terveznem.

Az ősz kiválóan alkalmas a hosszú futásokra, ráadásul versenyek is bőven vannak. Regisztráltam a 30. Wizz Air Félmaratonra, ami most vasárnap lesz. A saját tempóm felett futom le valamivel, ami ~1:45 - 1:50-ös félamaraton. Így gyorsabban kipihenem, rendesen tudok edzeni tovább a jövő héten, és élvezeti futásként részt veszem szombaton a City Trail-en. Ez egy 9 km-es - 2 * 4,5 futóverseny. Érdekessége, hogy a városban lesz megrendezve a Gellért-hegynél, így lesz aszfalt és terep is benne.

Van azonban egy titkos kis vágyam, ami miatt egyik fenti versenyt sem fogom nagyon megnyomni, hogy ne üssön ki 2 napnál több időre. Ez pedig a hírös PIROS85-ös. Nagyon kemény kihívás, és amellett, hogy borzasztóan akarom, több tényező is felmerült, ami miatt még nagyon erősen kétséges. Ezek pedig fontossági sorrendben íme:

• félkészült vagy-e fizikailag és szellemileg?
• terepismeret + lehet, hogy sötétben kell megtennem az utolsó 10-15km-t.

Felkészültség - szellemileg

Reggel 8:30-kor van a rajt. Október 31-én már átálltunk a téli időszámításra, ami azt jelenti, hogy egy órával hamarabb fog sötétedni,16:30-kor. Kb 17 óráig még nem lesz tök sötét. Ahhoz, hogy 17 órára beérjek a célba, vagy legalább közel hozzá, ahhoz ~5:50-es átlaggal kellene befutni. Erre nincs esélyem még egy jóideig. Fogalmam sincs mi lehetne reális. Az UTH52-őn az 54km-t 7:09-es átlaggal futottam le, amiben még hagytam erőt. Ebből az egy tapasztalatból tudok kiindulni + a Vértes terep 21, ahol 1:42-őt futottam, de ez sprinttáv. Piros85-ön a táv 88km lesz, és 3200m szint. Nagyon sok. Nem a szint, hanem a táv, amitől tartok. Ezt már lehet, hogy fejben is elkezdeném kicsit unni. 54km-en egész jól elvoltam magammal, de az utolsó 8-10km-en már vártam a célt, ugyanakkor biztos, hogy benne van a pakliban is, hogy pszichológiailag mennyire készülsz fel. Eltértem a tárgytól. A lényeg, hogy ha nagyon erős lennék, és minden nagyon jól menne, és kb 7:20-as átlaggal futnám, akkor is 10 óra 45 perc, vagyis 19:15 a célbaérkezés, ha jól számolok. Kell sötétben futni több mint 2 órát. De ezt még gyakorolhatnám is a célfól visszafelé futva. 

Felkészültség - fizikailag

Ebbe a témába már belemásztam kicsit fent. Nem állok jól 2015-ben. Összesen 4-szer futottam 20km felett, és ebből kettő verseny volt, vagyis 3. Vértes, UTH52 és az Ironman 70.3. Egyiktől sem rogytam meg, de összességében ez elég kevés. Éppen ezért, október 5-ig nem nyomom eg a versenyeket, próbálok minden hétre tenni egy hosszút, minden héten picit többet, mint az előzőben volt. Így remélem jó döntést tudok majd meghozni egy hónap múlva. Nem sok idő. 

Terepismeret

A három közül talán egy a legkisebb probléma. Több lehetőségem is van:

• Bújom a térképet és memorizálok
• Általában lesznek körülöttem, de ők is téveszthetnek. UTH-n 2-szer futottam el..
• Kimehetek terepre

Ha sikerül lefutnom a 88km-t, az duplán hatalmas öröm lesz számomra. Egyrészt magamnak bebizonyítottam, hogy sikerült. Másrészt november közepétől lehet nevezni az UTH-ra, és akkor már legyen 111km! Ott a pálya egyik része már ismerős, de Dobogókő sem teljesen ismeretlen terep. És előttem áll majd az egész tél és a fél tavasz is. 

Addigis félreteszem ezt a témát, és október elején veszem elő újra. Ha mégsem sikerül felkészülnöm, és nem nevezek be, akkor az UTH52-re nevezek, és talán jobb is lesz úgy. Nagyon nehéz ilyenkor racionális döntést hozni. Az 54km is jó volt, de sokkal jobb felkészülés volt a hátam mögött, mint most. Akkor még irigyeltem a 111km távon futókat, és nagyon felnéztem rájuk. Már a célbaérkezés után arra gondoltam, hogy én is akarom. És pontosan így volt ez a klasszikus távú Ironman-el is :) 

Számok, a számok mindig beszédesebbek és egyértelműbbek, mint a beszéd. Sok beszédnek, sok az alja, de a számok, azok nem hazudnak. Feketén fehéren kilapítják a tényeket. Lássunk ebből párat, mielőtt belekezdenék végeláthatatlan beszámolómnak :)

Tavalyi beszámolómban azt írtam, hogy komoly motivációvesztés miatt kevés km volt a lábaimban adott évben. És tettem magamnak egy ígéretet, hogy mennyit lenne ideális edzeni. Nem sikerült. Miért?! Most nem tudom erre a választ.

Számos más tényező is szerepet játszik. A lábakban lévő edzés km egy dolog, de a lelki tényező is fontos. Nem tett jót, hogy feladtam egy versenyt, és az sem, hogy életemben először buktam egy kerékpáros versenyen, a Turul kupán. Ez ilyen év lett. Ezek után kicsit félve, jóval kevesebb önbizalommal vágtam neki az újabb versenynek, az Ironman 70.3-nak. 

Regisztráció

A regisztráció gyorsan és problémamentesen zajlott, annak ellenére, hogy hosszú sor kacsázott a fűben. Be voltam zsongva, néha még azt is elfelejtettem, hogy mennyire stresszelek. Szeretem ezt a versenyt, a brand-et, a hangulatát, a szagát. Nem kapkodtunk, szépen, türelmesen jártuk be a Kopaszi-gátat. Tettem egy kört az expo-ban is, talán ezt vártam a legjobban ezen a napon. Venni valami újat a versenyre, amit persze nem szabad, de én megtettem. Egy mezt és egy kerékpáros cipőt vettem, amit másnap még, pénteken felavattam és kipróbáltam. Sétálgattunk, ettünk, próbáltam ellazulni. Idén az előzetes napok kicsit unalmasabban teltek, mint tavaly, de igazából mindegy, mert a szombati nap a lényeg. Arról szólt a hétvége.

Úszás - 1900m 35:59

Az elmúlt napok hűvösebb és csapadékosabb időjárásának ellenére is a víz hőfoka egészen kellemes volt, kb 22,5 fok. Szomorkás időjárással indult a nap, akárcsak tavaly. Az ENSPORT tagok a fák alatt gyűltek sorra. Én is csatlakoztam, miután a depóba elvégeztem a dolgom. Tettem 1-1 sótablettát is a zsákokba.

9:35-kor volt a rajtom. Andrással mentünk melegíteni a vízbe, ami olyan jól sikerült, hogy utolsóként jöttünk ki, majdnem lemaradva a rajtról. De még a rajt előtt meg kell jegyezzem, hogy a szokásos pánikrohamoktól tartva, levágtam a neoprénem ujjait. Szerintem egész pofás lett, de ennél fontosabb, hogy ennek köszönhetően, kényelmesen végig tudtam úszni a távot gyorsban. Életemben először! 

Leghátulról kezdtem a versenyt. Nem szándékosan, ott volt hely, hisz alig értünk vissza a rajthoz. Azonnal a jobb széle felé indultam meg, hogy elkerüljem a bunyúkat, és ahogy lehetett, váltottam át úszásra. Tudatosan visszafogtam magam azonnal, mielőtt túlhajtom magam és jön a légszomj. Ez is sikerült! A bal oldalon úsztam végig, ennek köszönhetően a családom is megtalált a tömegben a parton, először láthattak úszni. Talán nem véletlen, hogy ez is klappolt, és nem azt kellett végig nézniük, hogy fulldokolva szerencsétlenkedek. Fordító után is eseménytelenül, normál temóban úsztam. Arra figyeltem, hogy a körülöttem lévők ne nagyon menjenek el, mert addigra kb kialakulhattak az erőviszonyok, és az erősebbek már tova úsztak. Utólag úgy érzem, hogy kicsit bátrabban is úszhattam volna. Hiába ennyi verseny, a vízben még közel sem érzem magam olyan rutinosnak, mint a futó vagy kerékpáros pályán. És annyira biztonságban sem. Így is igazi sikerélmény volt számomra, hogy végig tudtam úszni megállás és pánik nélkül gyorsban. Javítottam 1 perc 52 másodpercet. 97. helyen jöttem ki a 207 indulóból (M30-34 korcsoport).

Kerékpár - 90 km 2:36:30

Egész évben úgy éreztem, hogy nem erősödök a kerékpáron. Verseny előtt Dominika és Nándi is többször mondta, hogy hajtsam végre ki magam. Ne tartalékoljak, ne féljek elfáradni, kockáztassak. Versenyen meg kell halni, be kell esni a célba. Már a depóban is eszembe jutott, ami mellesleg szintén jól sikerült, majdnem 1 perccel gyorsabban, mint tavaly. Gond nélkül elfutottam a cipőben a kerékpárig (mindig félek fűben futni, mert ha tele megy földdel, gond lehet a bekattintásnál..), jól éreztem magam, találkoztam a családommal is a depó felé szaladva, ami nagyon jól esett, mert nem tudtam róluk szinte semmit, hogy hol, merre járhatnak már. Szerencsére még időben kiértek.

A kerékpáron eleinte kicsit fáztam. Arra számítottam, hogy a rakparton azonnal széllel szembe fogunk pisilni tekerni, de nem így történt. Teljesen be voltam zsongva, végig csak az járt a fejemben, hogy ki kell hajtani magam, ezért a legtöbb fájdalom jelzést félretettem, és igyekeztem tartani a fókuszt. A szél fújt, de könnyű összekeverni a menetszéllel. Az első 10km 35-ös átlaggal sikerült, amit szélcsendben is jól lehet érezni. Amíg elértem a K-hídig, beállt a tempó, a ritmus, már csak azt kellett tartani. Nagyjából végig tartottam, tekintve, hogy a 90 km-en 34,5 km/h lett az átlagom. Soha-soha ilyen jót nem tekertem eddig. Volt egy rosszabb szakasz a 2. körben, K-híd -> Népfürdő szakaszon, amikor csak 32,4 lett az átlag. Itt rontottam le. Az első körben ez még 34-es átlag lett. Ebben a szakaszban van a vár is, és a körforgalom, pár fordító, szóval szerintem ez így rendben van.

Legjobb szakasz a második kör első szakasza lett, amikor a Kopaszitól a K-hídig kellett csapatni. 37,3 km/h lett. Hmm, de jó lenne az egész versenyen lyen átlagot tekerni. Remélem eljön az ideje, de most ezért is hálás voltam. Nem tudom, hogy maradt-e bennem, de ennél jobban tényleg nem szabad kihajtanom magam. Azért 21 km-t lefutni sem olyan könnyű ennyi bringa után, ráadásul nem a teljesítés a cél, hanem igenis időre mentem rá. 

Különösebb események nélkül teltek a szakaszok. Sokat előztem, ami pszichológiailag is sokat dobott rajtam, és biztos vagyok benne, hogy a teljesítményemen is. Amikor valakit meglátom elől, azonnal be akarom fogni. Csak a kerékpáros szám alatt abszolútban az 590. helyről a 350-re jöttem fel. A várban kicsit megküzdöttem az emelkedővel. Az első váltómat leszereltem, mert elromlott, de a súlycsökkentéssel nem nyertem meg azt, amit a kisebb tányérral kaphattam volna :) A lényeg, hogy nagytányéron igyekeztem minél takarékosabban felmenni, de a pf nem eshetett nagyon le mert akkor full izomból kellene taposni és húzni, akkor viszont vége, elfogyok. Így kicsit lendületesen, és tempósan raktam meg, sokakat itt hoztam be. Sokakat pedig a kanyarokban. Nagyon sokan nem tudnak kanyarodni, vagy bátortalanok, vagy elsőbálozók és még nincs meg a kellő rutin, ugyanakkor ez veszélyeket is hordoz magában egy ilyen versenyen. Szerencsére nekem nem adódtak veszélyes szituk, alapvetően végig fájdalmasan de jó érzéssel tekertem, mert éreztem, hogy gyorsabb vagyok magamhoz képest, és nagyon bíztam egy jó kerékpáros időben. Kicsit rontott az összképen, hogy a Turul kupán szerzett zúzódás a bal csípőmön fájni kezdett, pedig már azt hittem, hogy teljesen meggyógyult. Ez eléggé fájt végig, de nem romlott az állapotom, és a futáson elmúlt. Végig végig arra gondoltam, hogy nem lassítok, megyek, nyomom, csak akkor lassítok, ha valami komolyabb jelzés jön. A 2. kör első szakaszában jött is, amikor a legjobb lett az átlagom. Kicsit elkezdtek remegni a bal combom térdhez közeli izmai. Akkor visszavettem kicsit. Kiállva is mentem, megfeszítettem, megrezegtettem és újra bekapcsoltam a hajtóművet. Rendbe jött. 17 percet javítottam a tavalyi időmön, óriási öröm! Az 52. időt tekertem a korcsoportomban. 

A frissítéssel sem volt gond. Nagyon jól sikerült időzíteni minden gélt, ittam eleget mellé izo-t és vizet is. Egyszerűen remekül volt a gyomrom és az egész szervezetem. Talán pont ez volt a baj a futáson, túlságosan is jól voltam.. de ez a következő hasáb sztorija lesz.

Futás - 21,1 km 1:45.22

A T2 depóidőm majdnem 2 perccel lett jobb, mint tavaly. Depóban verem meg önmagam.. ez kész :) Az első kör nagyon jól indult. 4:13 átlaggal futottam. Nándi azt kiabálta, hogy ha így futom mindet, akkor 4.50-re beérhetek a célba. Én tudtam, hogy erre most még nem vagyok képes, de az 5 órát komolyan bevéstem akkor. Jött egy 4:50-es kör, de menet közben nem éreztem, hogy ez lassabb lett volna. Vagyis, talán inkább azt nem éreztem, hogy az első ilyen gyors lett (magamhoz képest). Sajnos az első két körben csak vizet vettem magamhoz, ami megbosszulta magát. Nem is értem, hogy lehettem ilyen hülye és rutintalan. Ez volt az 5. féltávom és összesen a 10. triatlon versenyem. Ugyanakkor tanultam belőle. Nem ostorozom magam, viszont jó lecke volt. Valamint megtapasztaltam, hogy mennyire fontos a megfelelő frissítés, és a jó időzítés. Nem mindig jelez időben a szervezet. 

Harmadik kör volt számomra a mélypont. Soha ilyen fáradtságot nem éreztem még a lábaimban, egészen elképesztő érzés volt. Valahol mélyen éreztem valami megmagyarázhatatlan örömöt, hogy ez történt velem, mert most megtapasztalom, amiről annyit olvastam már. Feljönni egy gödörből, egy mélyebb pontról, de akkor ott erre nem láttam esélyt, és megálltam sétálni, kicsit nyújani. Majd mégegyszer. Aztán közeledett a frissítőpont, de olyan volt, mintha napokat kellene érte futnom. Kólát vettem el először, majd egy gélt és egy banánt. Ettől hányingerem lett és a visszafelé vezető úton is megálltam, de amikor beértem, akkor egyre jobban lettem. Ez a kör 5:51-es átlaggal lett meg. Jött a 4. Gyakorlatilag helyrejöttem, de azért nem szárnyaltam. Sokan megelőztek a 3. körben és csak párat hoztam vissza az 5:02-es átlagtempómmal. Nagyon sajnálom, kár érte, mert itt buktam el azt a 4 percet, ami elválasztott az álomidőmtől, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen. A verseny elején csak azt tartottam reálisnak, hogy a tavalyi időmnél tudok jobbat menni, ami 5:21 volt. Ezért olyan 5:10-re módosítottam a megelőző napokban. Képzelhetitek mennyire boldog voltam, amikor esélyes volt az 5 órás idő. Az utolsó körre úgy indultam el, hogy bő 22 percet kellett volna futnom ehhez az időhöz. Vagyis kb annyit, mint az első körben, de ez egyszerűen már nem jött ki belőlem. Volt pillanat, amikor a vádlim is beremeget, akkor tettem le végleg arról, hogy tudok tempót váltani. Mint mondtam, nem vagyok szomorú. Másfél percet javítottam a tavalyi időmön, még ez is meglepetés volt.

5:04

Ennyi lett a vége. 

Kategória 68. hely (207-ből)

Abszolút 356. kb 1100-ból.

Most pihenek, edzegetek és tervezgetem a 2016-os évet. Persze ez az év sem múlt még el. Megyek 2 félmaratonra, a City Trail-re, és talán -, de még semmi sem biztos - a Piros85-re is. Van egy titkos vágyam. Lefutni a Piros85-öt úgy, hogy önbizalommal merjek nevezni a jövő évi UTH111-re. A triatlonos célokat még nem tudom és nem is erőltetem. Ezt az évet ki kell pihennem, a futás vonz most. Úgy gondolom, hogy a futós céljaim nem fogják hátráltatni a triatlonos teljesítményem sem, tehát megfér a kettő.